magyarpityu Creative Commons License 2014.11.06 0 0 142

Az lehet, hogy Te úgy érzed beleszülettél, de én nem!

Én sem mindig voltam tisztában ezzel!

És feltételezem, hogy rajtam kívül sokan mások sem érzik úgy.

A többséghez tartozol! De az evangélium nem demokrácia, hogy az az igaz, amit a legtöbben annak tartanak. Ismered az egymillió légy történetét?

Ez egy butaság!

Nem is gondolhatod ezt másként! Krisztus értem, miattam és helyettem elszenvedett kereszthalála valakiknek bolondság, másoknak megbotránkoztató, de nekem Isten megtartó ereje. Erről már Jézus Krisztus is beszélt, nehogy nagyobbnak tartsuk magunkat...

Amikor az Isten megteremtette az embert, saját képére teremtette, megáldotta, s úgy bocsátotta útjára.

Aztán történt a bűneset, az ember fellázadt Isten ellen, szembeszegült, és el kellett szenvedje a bűn következményét. Kirekesztette magát az életből, a halál állapotába került.

Miről beszélünk akkor?

Erről, és a közvetlenül ezután felhangzó evangéliumról! Az Úr szembesít, számon kér, az ember pedig tagad, másra, egymásra, végül Istenre mutogat. És mit mond Isten? Akkor edd meg, amit főztél? Éppen ellenkezőleg, nem hagyta végleg elveszni az embert! Micsoda kegyelem! - hát erről beszélünk.

Miféle elszakadásról? - kérdezed, majd hozod a kegyelemről szóló igehelyeket.

Na látod, milyen közel a bűneset következtében elszenvedett halál után a Krisztusban kijelentett kegyelem!? Közel van! Érted?

Előzmény: kitadimanta (140)