„Ha az ember megbocsát, akkor Isten is megbocsát, sőt, ha az ember megbocsát, akkor Isten automatikusan megbocsát.”
Ez pontosan így van leírva, és ez így is természetes, ez az emberek együttélésének szabályai szerint való.
A második félmondat az előzőből egyenesen következik, ugyanis semmi oka, hogy ne bocsásson meg, tehát meg fog bocsájtani.
„Semmi döntési hatalma és lehetősége nem lenne eszerint Istennek?”
Már hogyne lenne! Ha mi nem bocsájtunk meg, Ő sem fog. Így döntött.
„Nálam mindig megszólal a vészcsengő, ha olyat hallok, hogy Isten kénytelen megtenni valami,”
Ez nem kényszerűség, Ő így döntött. - A szuverenitásról meg annyit itt közbevetőleg – hogy saját magával szemben nincs szabad akarata, azaz, amit egyszer „kimondott”, törvénybe foglalt, azt be is kell, hogy tartsa, ha már egyszer Önmagára is érvényesnek „írta le”. (A hívő Isten Igéjének tartja a Szentírást, akkor tekintse is annak)
„Vagy Istennek automatikusan meg kell tennie valamit az embertől függően!”
Ha ezt így rendelte el, akkor igen. Saját döntése volt ez, nem az emberé.
„Krisztusban készen van a kegyelem, ez Isten akarata és rendelése szerint van.”
Sem Máténál, sem Márknál elő sem fordul ez a szó, hogy „kegyelem”. Lukácsnál sem Jézussal kapcsolatban, de úgy sem, ahogyan Te értelmezed. Egyedül Jn1:17-ben van róla említés. Ezután mélyen hallgat a dologról.
Nem találod kicsit furának, hogy az Általad oly fontosnak tartott kegyelem mindössze egyetlen mondatba sűrítve jelenik meg az evangéliumokban? És az sem Jézus tanításai között, hanem csak egy elbeszélő megjegyzéseként…
Ja, és a megjegyzés első felét - Mert a törvény Mózes által adatott – Jézus kellőképpen meg is támadta, úgy is mondhatnám elvetette. Ez nem jó előjel a másik mondatfél hitelességére nézve.
„Csak annyit tudunk, hogy megváltásra szorulunk,”
Ez sincs az evangéliumokban…
„Hogyan lehet az enyém ez a kegyelem? Mi a következménye ennek a kegyelemnek?”
Az első kérdésre két lényegi válasz lehetséges, Vagy mindenkire kiterjed, s ez akkor gyakorlatilag semmit nem jelent, vagy csak egyes esetekben, ami viszont ellentmondásban van a nem-személyválogató Isten képével.
„Mármint azokat, amik jók, mert nem a test hizlalására, és az érzékeink gerjedelmeire valók, hanem valóban szükségesek nekünk!”
A mi szükségleteink nemcsak lelkiek, hanem testiek is. Mindkettő szükséges, Jézus is ezt tanította. Nem is lehet ez másképp, hisz’ isteni teremtmények vagyunk, az Ő tervei szerint megalkotva.
„Ezért van az, hogy aki hittel tud megbocsátani, az azért tud megbocsátani, mert neki is megbocsáttattak a bűnei.”
Hosszútávon van ebben igazság, de nem hinném, hogy azért kellene valakinek megbocsájtanom, mert már valaki nekem is megbocsájtotta vétkemet…
Eszerint hiába tette velem szemben jóvá bűneit a vétkes, és hiába kért bocsánatot, mindaddig nem fogok megbocsájtani, amíg az én bűneim nem nyernek bocsánatot….
„Már bocsánatom van Krisztusban, ez arra indít, hogy én is megbocsássak az ellenem vétkezőknek!”
Ezzel elvileg nincs semmi baj csak annyi, hogy mégis csak jobb lenne, ha Magadtól, saját erkölcsi indíttatásból, s nem külső erőből kellene meríteni. Persze, ha így működik, az is jó,
„Ha nem hitből bocsátunk meg, az bűn, mint ahogy minden bűn, ami nem hitből van.”
Zokon ne vedd, de nagy butaságot írtál: Miért lenne bűn az, ha valaki saját erkölcsi értékrendjének, bölcsességének engedelmeskedve jár el helyesen azzal szemben aki mindezt csak egy külső késztetés hatására teszi meg?
„Ha nem nézünk szembe a saját bűneinkkel (melyekre Krisztusban van bocsánatunk), akkor hogyan tudnánk mások ellenünk elkövetett bűneit megbocsátani?”
Látod, ez a számítás, jutalomvárás, amiről írtál.
„Nem a mi megbocsátásunk van tehát a középpontban, hanem Isten kegyelme, azaz Isten már előbb elvégzett teljes és tökéletes megbocsátása!”
Ha ez így lenne, akkor a Miatyánk egy hamisítvány.
Látod, ezeket az ellentmondásokat kell feloldani… Vagy Jézus tanítását fogadod el, vagy egy farizeusét. De akkor Jézus intelme ellenére teszed azt:
„Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától.”
