"Isten anélkül is megbocsát - akkor tulajdonképpen mit akarsz ebből az egészből kihozni, amit már hónapok - vagy évek?!? - óta itt újra és újra előhozol?"

Igazán sajnálom, ha eddig erre nem derült fény...

Megpróbálom összegezni:

Az Ószövben nincs arról szó, hogy a vétkes és a sértett egymás közt miként rendezze vitás dolgait, tudniillik Mózes szerint vétkezni csakis az Úrral szemben lehet, így fel sem merül, hogy embertársainkkal szemben is létezik bűnelkövetés. Éppen ezért engesztelésért csak az Úrhoz kell folyamodni, Akit áldozat felajánlásával lehet enyhülésre bírni.

Nyilvánvaló, hogy az áldozatnak semmi köze a cselekményhez, és bárki/bármi legyen is az, az ő élete nem fogja senki bűneit megváltani. Ennek az elgondolásnak az erkölcsi értéke a nullához áll a legközelebb.

 

Jézus ezzel szemben egy merőben más, emberi megoldással állt elő: A vétkes intézze el a sértettel vitás kérdéseit, a sértett viszont ne tápláljon haragot, ha a sértett megbánást, jóvátételt tanúsított. Egy szóval: A vétkes vállalja tettei következményeit, merjen szembe nézni  a sértettel (is, meg tettei következményeivel is). A sértett pedig ezután békéljen meg a vétkessel. Így mindkét részről lezártnak tekinthető a cselekmény, miután senkiben nem marad sem lelkiismeret-furdalás, sem pedig harag.

 

Ez tehát az isteni rendnek, törvénynek megfelelő elintézése a dolgoknak. Aki nem így cselekszik, vét ezek ellen a szabályok, végső soron Isten parancsa ellen. Ha viszont ezek szerint cselekszik, akkor megfelelőképpen járt el; Istennek tetsző módon.

 

Mindebből következik, hogy Isten csak akkor huny szemet az ember hibás cselekedetei fölött (bocsájt meg), ha azokat az együttélés szabályainak (isteni rendnek) megfelelően igyekszünk rendezni. Ez tükröződik Jézus azon tanításából, amelyik kimondja, hogy előbb mi, emberek tegyünk pontot az ügy végére, s ezután Isten is megelégedetten nyugtázza a "napot".

 

Ez tehát nem zárja ki azt, hogy a hívő Isten bocsánatát kérje, azonban elsődlegessé teszi az embertársával való rendezést, és feltételévé az isteni megbocsájtásnak. Ez igen fontos különbség a korábbi mózesi felfogással szemben.

 

"Ha pedig azt is látod és elismered, hogy ha ÉN mindent megtettem, amit a rendezés érdekében kellett, akkor nem vagyok rászorulva a sértett bocsánatára,"

A vitás helyzet két ember között történik, mind a két embernek együttesen kell rendezni a dolgot. Nemcsak Neked, hanem a másik félnek is! Az persze igaz, hogy arról nem tehetsz, ha a másik fél nem mutat semmiféle hajlandóságot az ügy előmozdítására, de ha nem változik a dolgok állása, akkor nyilvánvalóan féloldalas marad a rendezés: Az egyik fél (jelen esetben a sértett) részéről lezáratlan lesz az ügy.

Jézus a sértettnek szóló tanítása nem véletlenül ilyen hangsúlyos a Miatyánkban.

 

Jézus tanításában ez az "egymásra utaltság" is benne van: Két ember között áll fenn a vitás helyzet, nekik is kell azt megoldani. Ha a vétkes nem lép a megoldás irányába azzal a sértett dolgát nehezíti, ha pedig a sértett nem nem fog békejobbot nyújtani, azzal a vétkes dolgát hátráltatja, s ezen Isten sem tud - és nem is akar - segíteni.

"Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."