VEE Creative Commons License 2014.10.24 0 0 9663

Kösz a linket Strasser Tiborról.

Röstellem, hogy z-t is írtam a nevébe, ugyanis nem néztem előtte utána, ahogyan te viszont ügyesen megtaláltad a honlapját.

 

Amúgy ő csaknem negyedszázada megnyert nekünk egy 10 ezer forintos tervezőidíj-pert Kispesten és akkor átvitette magát egy másik bíróságra, Újpestre és útközben mondott egy olyan mondatot a kocsiban egy minket foglalkoztató elvi kérdésben. Ezzel a mondattal beadtunk egy kérelmet az Alkotmánybíróságra – amit ma már nem tehet meg még egy országgyűlési képviselő sem! – és 23 éve a Magyar Közlönyben megjelent a nevünk a 10/1991-es alkotmánybírósági határozat elején mint kérelmezőké, ugyanis az általunk kifogásolt, öt évvel korábbi miniszteri rendeletet teljesen megsemmisítették. Ez persze nem történt volna meg Strasser mondata nélkül.

Előzmény: Törölt nick (9662)