Alapjában egyetértek, de:

1. Nikodémus is farizeus volt, Jézus mégsem nevezte ördöginek. Ő ugyanis szerintem nem a vallási rendszereket, hanem a konkrét emberek konkrét magatartását minősítette ilyennek vagy olyannak.

 

2. A római katolicizmus semmiképpen nem említhető egy csoportban a többistenhitekkel, vagy a Jézus megváltását tagadó vallásokkal.

 

3. Az Út maga Jézus Krisztus. A Biblia és a felekezeti tanítások csupán túrafelszerelések, a közösségeink pedig útitársak az Úton járáshoz.

Ezért nekem meggyőződésem, hogy a tévedések a keresés velejárói. Ha eltévesztjük is néha az utat, a térkép és iránytű, vagy a társak segítségével mindig van esély a visszatérésre. De ha beérkezettnek hisszük magunka, ha egy kilométerkövet, egy pihenőhelyet, egy az Út mentén álldogáló csoportosulást összetévesztünk a céllal és megállunk, ott maradunk, akkor nagy baj van.

Ezért idegenkedem mindenféle megmerevedett vallási dogmától, mert ezek megállítják az embert az Úton, elhitetik vele, hogy már a célban van, már nem kell keresnie, hiszen mindent tud és lát, most már csak az a dolga, hogy a többi arra haladót is megállítsa.

Ilyen megfellebbezhetetlen dogmái, tanai minden felekezetnek vannak, egyiknek több, másiknak kevesebb. Sátrak ezek, amelyeket a fáradt túrázók felvernek az Út mellett, alábújnak és biztonságban érzik magukat. És eszükben sincs továbbmenni. Mert az út hosszú, kátyúkkal és göröngyökkel teli, veszélyek, nehézségek, kereszteződések vannak rajta, eltévedhetnek - hát nem sokkal jobb itt, ahol biztonságban vagyunk?

 

De a környezet, az időjárás, az erdő változik körülöttük, ezért ahhoz mégiscsak alkalmazkodniuk kell. Fogytán az élelem, jön a hideg, egyre kevesebb a hely, egyre több az ember, akiről gondoskodni kell: elkezdik egymás elől elszedni a gombát, a gyümölcsöt, a húst és bőröket a lelőtt vadakból, és megindul a harc, a "ki az igazi, jogos tulajdonos?!" tébolya, egyik csoportból a másikba csábítják vagy terelik az embereket. Az arrajárók félelemmel vegyes szánakozással nézik, van, aki leragad közöttük, van aki egyet-kettőt elhív magával vissza az Útra.

 

A kereszténység legnagyobb tévedése a tévedéstől való félelem miatti állandó megállási szándék, igény. Mindegyik csoport a maga útmenti sátortelepét hiszi a célnak, aztán ezekből újabb telepek keletkeznek kissé távolabb a régitől, vagy az erdő felé, vagy az Út mentén tovább.

 

A bennszülött erdőlakók pedig vagy mérgelődnek miattuk, vagy nevetik a körbe-körbe keringésüket.

Ilyesvalaminek látom azt, ami ma a kereszténység útonjárását jelenti.