Sík Sándor

Béke, béke...

Köszönöm nektek, pilisi hegyek, 
Hogy jóságosak vagytok és szelídek 
És engedtek elringatóznom 
Vonalaitok zöld hullámain, 
Olyan önfeledten, 
Mint az anti-világban, 
Amikor még olyan csendesen sírdogáltak 
A világ eresztékei, 
Hogy föl sem ébredtünk rája.

Nem akarok fölébredni most sem. 
Nem akarom hallani most sem a sírást. 
Mért hallani olyat, 
Amin segíteni nem tudunk? 
Mire volna virrasztani ébren, 
Mikor az éberség csak arra jó, 
Hogy a holnap gyötrelmeit előrecibálja, 
Gyilkosául a mának.

Ringassatok fenyő-hullámok, 
Dajkáló hegyek, 
Árassz el hársfa-illat, 
Játszó gyerekek édes visongása, 
Kérődző kecskék, fuvolás rigók. 
Fogd le szempilláimat, 
Békességes alkonyi szél. 
Zümmögjétek mindnyájan velem együtt, 
Istennek szelíd nem-ember alkotásai, 
De nem szomorúan, és nem dacosan, 
Hanem a zöld lomb ringó örömével, 
A kék ég ölelő jóságával, 
Hegyek hullámzó áhítatával, 
Hogy azért is és mindig előlről, 
A gonoszoknak igazulásul, 
Rútaknak szépülésül, 
Emberségül az emberteleneknek: 
Béke, béke, béke, béke...