Ma délelőtt látogatást tettünk a Parlamenti Könyvtárban. A bejutás kissé körülményes, de ez tulajdonképpen érthető. Maga a könyvtár pedig nemcsak szép, de festői helyre nyílik belőle kilátás. Egy fiatal nő jött elénk, ő kísért be, és útközben a budai hegyekre mutogatva elmesélt egyet-mást. Például azt, hogy a szemközti toronyhoz már jó ideje nem tartozott templom, és egyszer a derék budaiak nem a megfelelő időben, és igen szabálytalan ritmusban hallották kongani a harangot. Persze összeszaladtak, és azt látták, hogy két ministránsfiú vígan hintázik a harangkötélen. Miután akkoriban a konzervatív pedagógia dívott, kaptak néhány atyai pofont. Onnan ismerjük a történetet, hogy az egyik srácból később híres építész lett, (Schulek Frigyes) ő tervezte a Halászbástyát, egyszóval fogott rajta a jóindulatú biztatás.
Aztán bemutatott minket az ún. Rézvitéznek, ami egy részből öntött páncélos, zászlóval a kezében, mellékállásban villanyhárító. Most éppen felváltották, hogy rekonstruálják. A belsejében találtak egy kis fémhengert, amiben az egykori építői helyezték el a nevüket, majd egy kockás papírlapot, amin viszont azon bádogosok neve szerepelt, akik 1952-ben restaurálták.
Maga a könyvtár csodaszép, a történetét már egy középkorú, jó humorú férfi mondta el. A legrégibb könyv, amit itt őriznek, Werbőczy Tripartituma. Érdekes módon került ide, az 1996 vagy 97-es évben egy New York-i árverésen bukkant fel. Szakértői bizottság utazott ki, megállapították, hogy valódi, fizettek egy zsák pénzt, és hazahozták. Azóta gondosan őrzik, csak nagy ritkán veszik elő, méghozzá úgy, hogy a páncélterem kulcsa két különböző embernél van. Az olvasótermet bárki szabadon használhatja, csak regisztráltatnia kell magát.
Nem akarom tovább részletezni, de előttem feküdt egy könyv, ami az 1870-1910 közötti parlamenti rendeleteket tartalmazza. Természetesen nem az eredeti, hanem egy hasonmás kiadás, Találomra kinyitottam, és mi volt az első, amit megláttam? Egy 1879-beől datált állampolgársági törvény. Ez foglakozott a honosítással is. Eszerint aki magyar állampolgár akar lenni, annak igazolnia kell, hogy öt éve folyamatosan itt lakik, ide is adózik, és feddhetetlen életmódot folytat. Praktikus érzékű őseink voltak.