Ebből egyelőre lehetetlenség kihámozni, hogy melyik az idézet, és mi a saját gondolatod.

Az írásnak már az alapkoncepciójával sem értek egyet, nevezetesen azzal, hogy a szimbolikus gondolkodást azonosítja a lélek szerinti gondolkodással. Ez két egymástól teljesen külön értelmezendő fogalom, gondolkodásmód, azonosításuk pedig logikai zsákutca, mivel mindkettőnek csupán egy elemét, illetve tetszés szerint, prekoncepciózusan kiválasztott aspektusát veszi alapul, amikor az azonosságot anticipálja.

Ami a teológiai szimbolikát illeti, az nem a Bibliát magyarázza, hanem az egyes dogmák és tanítások bibliai-tradicionális alapját és eredetét az egyes felekezetekben.

A katolikus áldozás és a protestáns úrvacsora pl. látszólag ugyanaz a szertartás. Csakhogy a katolikus áldozás az átváltoztatás, a consacratio valós megtörténtét tételezi fel a szertartás során, azaz azt mondja: a kenyérdarab (ostya) ténylegesen Jézus testévé változik a felszentelt pap kezében.

A protestáns úrvacsora ezzel szemben ún. emlékező szertartás, amelyben a kenyérdarabka az, ami, de a résztvevő számára jelképezi az utolsó vacsorát, amelynek során Jézus a tanítványoknak osztott kenyérről kijelentette: ez az én testem. A kenyér és bor szimbólummá tételét tehát maga az élő Jézus végezte el, hiszen Ő maga is jelen volt testi valójában, és a kenyér is, amelynek szétosztásával a tanítványokkal való közösségben létet szimbolizálta.

A bibliai alap mindkét esetben ugyanaz, az értelmezés azonban más.

A szimbolikus értelmezések erőltetése sem a művészetben, sem a pszichológiában, sem a Biblia értelmezésének folyamatában nem "veszélytelen": tág teret enged ugyanis a csapongó fantáziának, az egyéni ízlések és felfogások szerinti jelentések belemagyarázásának.