SzántaMás Creative Commons License 2014.10.04 0 0 1309

Vissza kell fizetni a nyugdijvagyont!

2014 szeptemberétől új, ESA 2010-nek nevezett módszertan szerint kell összeállítania Magyarországnak is a nemzeti számlákat. Ez pedig a 2011-es magán-nyugdíjpénztári vagyon állami átvételének elszámolását is érinti.

A Központi Statisztikai Hivatal az új módszertani átállás miatt tájékoztatást adott ki, mely ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy a nyugdíjvagyon 2011-es átvételét a korábbi, ESA95 módszertan szerint bevételként kellett elszámolni. "Ebből adódott, hogy 2011-ben a mintegy 2700 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári eszközátvétel nagymértékben javította a kormányzat egyenlegét, és a statisztikában jelentős GDP-arányos többletet okozott" - jegyzi meg a KSH.

"Az ESA2010 megváltoztatta ezen eszközök átvételének elszámolását. Az új módszertan szerint az átvett kötelezettségeket/eszközöket nem az átvételkor kell a kormányzatnál bevételként elszámolni, hanem a jövőbeni nyugdíjfizetéseket kell a bevétellel ellentételezni. Eszerint az átvett eszközök értékét nem egy összegben, hanem hosszú időre elosztva, a kifizetett nyugdíjakkal egyidőben kell bevételként elszámolni. Ez esetünkben azt jelenti, hogy 35 évre elosztva számoljuk el az egyszeri bevételeket" - részletezi a KSH.

A számok tekintetében mindez azt jelenti, hogy míg korábban a 2011-es költségvetés végleges egyenlege 1194 milliárd forintos pluszt mutatott, addigra most már ez 1538 milliárdos mínuszt mutat. A GDP-arányában a 4,2%-os többlet így 5,6%-os hiányba fordult át.