takacs.ferenc.bp Creative Commons License 2014.09.28 0 0 258

Az általános választójog egy nagy üres luftballon, egy maszlag.

Esetleg csak nem fogod fel a lényegét, és még valamit:

az emberi jogok deklarációjára azért volt egyáltalán szükség, mert nem érvényesültek. Azóta is ennek a megvalósítása folyik (már ahol éppen nem az ellenkezőjével próbálkozik valami önjelölt népboldogító) fokozatosan, lassan. Tehát ma nincs gyakorlati példa a tökéletes érvényesülésükre, sőt még arról is vita folyik, hogy hogyan kéne jobban érvényesülniük.

De ettől még nem lufi, ahogy egy épülő ház sem kamu attól hogy még nincs kész.

 

Nyilván más a szándék, és más ami ebből megvalósul. Csakhogy ez a fiaskó már több évszázados. Szó nincs tehát arról, hogy épp most kezdtek volna bele a megvalósításba. Sőt azóta már többször meg is döntötték ezt a kapitalista rendszert, ha még ideiglenesen is. És már akkor is nyilvánvaló antidemokratizmusa, kizsákmányoló jellege miatt támadták, ahogyan mindig is ezért fogják támadni.

Előzmény: paul2 (213)