Arth_ur Creative Commons License 2014.09.23 0 0 1604

Hát nehezen, és ilyen körülmények között nekem borzasztó lassan nőnek.

Ültetéskor 1-2 m2-en dolgoztam bele bőséggel tőzeget a talajba, igyekszem nem elfelejteni a Mg-os tápozásukat (ha igen, akkor nagyon durva hiánytünetekkel "reklamálnak"), nyáron (ha nem olyan esős, mint most) kapnak locsolást, és várok türelemmel, hátha megerősödnek.

 

Kettő van, az egyik egy oltvány a helyi piacról, elvileg Hódmezővásárhelyen oltotta egy helybéli kertész saját magoncra, a másik egy kertészeti árudából való, ahol azt állították, hogy ellenálló hibrid (egy európai, olasz marroni típusú, gesztenye és egy kéregelhalásnak ellenálló japán gesztenyefaj hibridje), amit mikroszaporítással szaporítottak. A vásárhelyi oltványnál azt tippelem, hogy elég magasan oltották be, és gyanús, hogy az első évek visszaszáradásai után csak az alany hajtott ki. de hát játékból ültettem ezeket, nem a biztos termés reményében, és tisztában vagyok vele, hogy nem ide, a délalföldre való növények. (Ahogy a mandula sem, de az is van, közvetlenül mellettük, miközben az a kifejezetten az erősen meszeset szereti...)

 

Még termést nem ettem róluk, kb. 4 éve látok rajtuk porzós virágzatot és 3 éve jelenek meg a jó tüskés kupacsok, de eddig mind meddő volt, csak most ősszel találtam meg az első termékenyült gesztenyét az egyik burokban.

 

 

Előzmény: délkelet (1596)