takacs.ferenc.bp Creative Commons License 2014.09.23 0 0 159

Értem, ami egy gyerekkel szemben halálos bűn, az már egy nappal is 18-en felülivel szemben már teljesen helyénvaló. Érdekes hozzáállás. Szerintem ezt egy gyerek csak úgy értelmezheti, hogy ez a gyerekekkel szembeni diszkrimináció, az élet jóságaiból való kirekesztés, így aztán alig várja már a nagy szülinapot, amikor is minden jót kipróbálhat.

 

Szerintem pedig nyilvánvaló, hogy aki önpusztító szerekhez folyamodik, az eleve nincs az ítélőképessége tudatában, már a szer alkalmazása előtt sem. Ez nem nagykorúság kérdése, hanem a beszámíthatóságé. Gyakran éppen ezért is folyamodnak ilyen szerekhez, mivel önértékelésük szerint valamivel javítani akarnak a maguk lelkivilágán. Vagyis még csak nem is én állítom, hogy beszámíthatatlanok, hanem önmaguk. Márpedig aki beszámíthatatlan, tehát nincs az ítélőképessége birtokában, azt teljes joggal lehet korlátozni a szabad választásában, annak igenis meg kell mondani, hogy mit tehet, és mit nem. Vagy úgy gondolod, hogy hozzátartozóid, gyerekeid nem érdemlik meg, hogy megvédd őket az efféle ártalmaktól, még ha már felnőttek is.

Előzmény: Beer Monster (157)