Annak a bizonyításával még adós vagy, hogy ezek az emberek a kapitalizmusnak mint rendszernek, és nem a konkrét megvalósításának az áldozatai.

A kapitalizmus nem mai gyerek. Nagyon sok arcát megismertük már, és egyik sem tetszett. Ezért tehát a konkrét megvalósítások egészen tökéletesen megmutatják a rendszer tulajdonságait, mindenféle helyzetben. A szocializmusnak például sokkal kevesebb arcát ismertük meg, és mégis igen nagy bátorsággal törünk lándzsát felette, jó lehet, még politikai pártok is vannak, amelyek céljaiban megmaradt, tehát ezek a pártok még nincsenek meggyőződve róla, hogy a szocializmust ily kevés gyakorlati kudarc alapján el lehetne ítélni. Egy társadalmi alaprendszernél azonban igen sokat számít, hogy a konkrét megvalósításai mivé lettek, ugyanis ahogy mondani szokták, ami elromolhat, az el is romlik. Ha nincs kezünkben az a jogi, katonai, pedagógiai, vagy más eszköz, amellyel megakadályozható, hogy a rendszer elromoljon, akkor az el fog romlani.

A társadalompusztítást talán nem kéne automatikusan a piac nyakába varrni, az emberi hülyeség szerepét meg szigorúan figyelmen kívül hagyni.

Az ember észbeli, és jellembeli sajátosságai gyakorlatilag adottak, és egy társadalmi rendszer stabilitását nem lehet függetleníteni az ember tulajdonságaitól. Egy jól beprogramozott piaci robottársadalom lehet, hogy kiválóan működhetne, de mi nem vagyunk robotok. Az emberi szabadságjogokat tehát alaptörvény szintjén is a piaci szabadság fölé kell helyezni, és persze minden más törvénynek meg kellene felelni ennek. És ha már a piacgazdaságnál nem tudunk hip-hop elővarázsolni, akkor legalább törvényileg szabályozni kell azokat az eseteket, amikor a piaci szabadság az emberi szabadság sérelmével jár.

Ja, és esetleg lehetne valami alternatívát is kreálni, ami nem falanszter, és legalább első ránézésre működőképes.

Hip hop... na mégegyszer, hip hop... Ezt a részt még nyitva hagyom, hogy mások is szóhoz jussanak. Legfeljebb morzsák vannak, amelyeknek egyébként már megszületőben vannak ma is az alapjai. A mai gazdaságban a pénz az élőmunka ellenértéket képviseli. Emiatt mind a holt munka, mind pedig az ingyenes erőforrások (víz, levegő, közterület) értéktelenek. Ha az állam ezeknek is eszmei értéket adna, és azt a termékekbe kötelezően beépítettné, akkor kiegyensúlyozottabb lenne a piaci verseny, hiszen egyrészt a termékek az elértéktelenedett holt munka által válnak olcsóbbá, és emiatt szorítják ki a konkurenciát, másrészt a természet eddig leértékelt értékeinek pazarlása igen költségessé válna. A széndioxid kibocsájtási kvóták nagyjából ennek felelnek meg.