Tegnap részt vettem a Színhátak Éjszakája rendezvényen, de teljes kudarcnak bizonyult. Mármint részemről, és nem a színházak részéről. Gondosan kiírtam azokat a programokat, amik érdekeltek, megpróbáltam időrendi sorba rakni őket, és elindultam. Elsőként a Rózsavölgyi Szalonba mentem, ahol a dr. Freud rendel című előadást szerettem volna megnézni. Viszont annyian álltak sorba, hogy lemondtam róla, ezért aztán nem kerültem a jeles Freud doktor díványára. Lehet, hogy mindketten így jártunk jobban.

Következett a Katona József Színház, de az ottani rendezvényhez regisztrálni kellett volna, és azt nem tettem meg. A következő az Ódry Színpad lett volna, és még hely is volt, csak éppen az maradt el, ami érdekelt volna. Irány a Játékszín. Odaérkezve, egyszerűen nem hittem a szememnek. Három háztömbnyi sorban álltak a bejutni igyekvők. Ilyen hosszú sort utoljára a hatvanas évek végén láttam, csak ott banánt árultak, és valamivel kevésbé kulturáltan várakoztak. Erről is lemondtam, hátraarc, vissza a Pesti Színházhoz, de az elegánsan elzárkózott a lehetőségek elől. A Vígszínház is ezt művelte. Újra a Katona, ott viszont csak egy stúdióbeszélgetés volt, ami érdekelt volna, de azért sokalltam a belépődíjat. Ezért aztán némi bosszankodással indultam hazafelé. Rövid toprengés után aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz egy kirakatnézegetős bámészkodás a belvárosban, illetve a Nagykörúton. A Vörösmarty téren még némi kirakódóvásár-félét is láttam, továbbá egy zenekar is fellépett.

Egyen azért nagyon meglepődtem: a Nemzeti Színház alig vett részt a rendezvényen, holott bőséges lehetőségei lettek volna.