Én egyelőre azért harcolok a testemmel, hogy ne hízzak meg, mostanában elég rosszul teljesítek e téren.

Kicsit azt is gondolom, hogy az öregedés is alkat kérdése. Vannak, akiknek legalább a szellemi frissességet sikerül megőrizni, és biztos, hogy van ebben saját rész is, hogy az ember nem hagyja el magát és kicsit feladatként is tekint arra, hogy minél jobban élje meg a dolgot. De tartok attól, hogy azért nagyrészt tőlünk függetlenül, irányíthatatlanul folynak a dolgok, és tényleg csak annyit tehetünk, ahogy írod is, hogy úgy ülünk a kocsin, hogy ne zötyögjön.

Nekem nagy tapasztalat a szülés volt, vagyis tulajdonképpen egyszer sem szültem, mindhárom gyerekem császárral jött a világra, de a műtétek utáni felépülésem mindig rendkívül gyors volt, és más műtétek kapcsán is mondták azt orvosok, hogy nem láttak még ilyen gyors regenerálódást. Én sose hagytam el magam műtétek után, nem feküdtem vissza "pihenni", összeszedni magam, nekem a mozgás volt az összeszedés, és nem tudom megmondani, hogy azért épültem fel olyan gyorsan, mert nem hagytam el magam, vagy pont azért tudtam nem elhagyni magam, mert gyorsabb a regenerálódásom, mint másoké, kevésbé fáj, stb. Esetleg a kettő együtt, valamiféle finomanhangolt visszacsatolási rendszerben? Mindenesetre, a szülés is, regenerálódás is valahogy alkat kérdése, lehet, hogy az öregedés is.