Adamkertesz
2014.08.29
|
|
0 0
96
|
Nehéz lenne annyi statisztát találni akikkel az egyéb ISIS-es filmeket leforgatták.. valamint megtéveszteni az összes nyugati, keleti újságírót. Már lenne olyan filmünk ami rejtett kamerával vesz fel egy stábot akik felvétel után teáznak a túszokkal, kamuterroristákkal. Ehelyett vannak drónfelvételek rajtaütésekről, hírek különböző államokból, képek katonákról, fegyverekről, akciókról, életszerűen elkapott civilekről a térségből. Ennek ellenére még mindig lehet egy túszdráma rendezett. Ettől még mindig lehetnek olyan szálak amiket megállapodások mozgatnak. Az ISIS számára a legnagyobb akadály maga az ember. Hiába képeznek ki több száz, vagy ezer fanatikust. Hiába nyernek meg további ezreket a passzív gyűlöletnek a nyugat ellen. Ahogyan elveszik az elfoglalt emberek személyes szabadságát, ahogy az emberek tapasztalni fogják a hatalmi visszaéléseket.. rá fognak jönni, vagy szerintem jelenleg is tudják, hogy ideológiailag, katonailag meg vannak szállva. Épp ezért nem ellenség, nem egyetlen ideológiai tömb az Iszlám Állam. Megfélemlítő, és megfélemlített emberek közössége akiket szociális gyűlölet fűt. Hosszú távon ez a képzet a saját énjükké válhat, de sosem fog mindenkit megnyerni, mindenkit leuralni a gyűlölet. Ahogy felszabadul szakít a shiíta ideológiával, de amíg benne él nem beszélhet őszintén, mert a könyörületesség a nem hívők felé, az elutasítás a shiíta erőszak felé ellenséggé, áldozattá tehetné azt az embert aki kinyilvánítaná a saját véleményét.
The spread of the caliphat. Youtube. Több részből áll. Belülről mutatja be a kalifátust. Engem meglep, hogy hogy jutottak ki a felvételek. Talán minden kegyetlenségnek megvan az a gyengesége.. hogy azért látszani akar. |
Előzmény: _Bolhás_ (95)
|
|