Kiegészítésként egy kis ismétlés az egyik tudományos folyóiratban néhány éve megjelent cikkem részletéből:
"Globális felmelegedés? Klímaváltozás? Szélsőségesebbé válás?
Az elmúlt évtizedben központi témává vált a „globális felmelegedés”. Szakcikkek százai, ezrei, tanulmányok tömege jelent meg erről. A kutatók többsége hőmérsékletemelkedést és szárazságot prognosztizált az elkövetkező évtizedekre. Az északi féltekén, azon belül az európai térségben is valóban volt tapasztalható a 20. század utolsó évtizedében és a 21. század első éveiben néhány tizedfokos középhőmérséklet emelkedés. Az ezen évek egyes évszakaiban bekövetkező átlaghőmérséklet-változások azt mutatják, hogy az éves középhőmérséklet emelkedés elsősorban a nyári évszak magasabb hőmérsékleteinek volt köszönhető. Jóllehet a klímaelemzők többsége utalást tesz az időjárás szélsőségeinek szaporodására is, a köztudatba mégis elsősorban az ivódott be, hogy már a jelenben is, de az elkövetkező időszakban különösen, egy melegedő klíma tanúi lehetünk. A nevezett időszak éveinek részletesebb tanulmányozása azonban azt mutatja, hogy sokkal inkább az időjárás kiegyensúlyozatlansága, szabályozatlansága érhető tetten, mintsem az azt megelőző időszakban tapasztalható viszonylagos kiegyensúlyozottság magasabb hőmérsékleti tartományban történő megvalósulásáról lenne szó.
Amennyiben eltekintünk a többi klímaelemtől, és kiemeltem a hőmérsékletváltozást vizsgáljuk, elfogadva a melegedés feltételezését, érdekes következtetésre juthatunk. Fentebb bemutattuk, milyen jelentős középhőmérséklet különbségeket okoz a domborzat. Néhány tíz méteres magasságkülönbség akár az egész fokos tartományba emelheti ezt az eltérést. Az egyes évek között is jelentős középhőmérséklet különbség van. Ez a tény azonban magában még nem feltétlenül befolyásolja egy adott földrajzi területen hagyományosan működő mezőgazdasági kultúrák biztonságát és termésbiztonságát. Sokkal nagyobb jelentősége van az ezen belül bekövetkező szélsőséges eseményeknek. Olyanoknak, amelyek valamilyen tekintetben a növénykultúrákra nézve bizonyos tűréshatárokat lépnek át. Hasonlóképpen, mint az inverziós jelenségnek köszönhető abszolút minimumokban megjelenő különbségek, amelyek az átlagok közt meglévő eltérésektől függetlenül húznak választóvonalat adott fajnál a téli túlélési lehetőségeket illetően. Az időjárási eseményeket figyelemmel kísérő gazdálkodó megtapasztalhatta az elmúlt években, hogy szélsőségesen meleg periódusokat hirtelen drasztikus lehűlések, teljesen száraz hónapokat özönvizek követtek. A rövidebb időszakok ilyetén szélsőségei évjárat méretekben is jelentkeztek. Kimutathatóan gyakoribbá és súlyosabbá váltak a tavaszi fagyok, érzékelhetően szaporodott a pusztító zivatarok és jégesők száma. Ezek nyilvánvalóan jóval nagyobb súllyal esnek latba, mint az esetleges 4-5-6 tizedfokos hőmérsékletemelkedés, de akár ugyanekkora csökkenés.
Ha vizsgálni kezdjük, miben áll ez a klímajelleg változás, azt láthatjuk, hogy az utóbbi másfél évtizedben megszaporodott az úgynevezett „blocking” helyzetek száma az európai térségben. Ez azt jelenti, hogy az európai időjárást alapvetően meghatározó és szabályozó atlanti ciklonok szabad nyugat-keleti pályán történő mozgását időről-időre szokatlan földrajzi helyeken kialakuló anticiklonok blokkolják. Ez a körülmény az időjárási menet korábbi időszakokra jellemző, úgynevezett „zonális” (szélességi körök mentén haladó ciklonpályák) jellegét „meridionális” (észak-déli) áramlásúvá változtatja.
9. térkép
A térkép (9. térkép) egy, az elmúlt évtizedben gyakran előforduló szinoptikus helyzetre ad konkrét példát. Látható, hogy a sajátosan elhelyezkedő légköri képződmények konstellációjában kialakuló áramlások mennyire éles és mély hullámokat képeznek észak-déli irányban. Ezek mentén időről-időre a szokásosnál hidegebb léghullámok jutnak el déli szélességekre és a megszokottnál melegebbek északiakra. Ezek nyomán a téli időszakban extrém hidegek alakulhatnak ki a kontinens felett, nyáron pedig a keveredési határzónákban pusztító viharok keletkezhetnek. Szélsőségesen meleg időszakokat szokatlanul hidegek válthatnak fel, átmenet nélkül.
Nem véletlen talán ezek után, hogy néhány évvel ezelőtt még szinte kizárólagosan melegedésről és szárazabbá válásról szóltak a kutatók jóslatai, mígnem néhány kivételesen csapadékos, árvízkatasztrófákkal tarkított, és Európa enyhébb klímájú, mediterrán és óceáni területének szélsőségesen hideg telű éve után egyenesen egy kis jégkorszak kezdetének víziója lát napvilágot.
A „józan paraszti ész” tapasztalati „agroklimatológiája”
Aki saját tapasztalataira hagyatkozva, különösen, ha gazdálkodóként figyeli nap, mint nap az időjárási eseményeket, sőt azok következményeit a „bőrén érzi”, egyértelműen valami korábbi rend felborulásaként élheti meg azt. A károkat okozó helyzetek súlyosságát még az a körülmény is fokozza, hogy a kárt okozó időjárási események, furcsa módon, egy-egy adott perióduson belül egyazon térséget érintve ciklikusan makacsul reprodukálódnak, tetézve a már egyszer vagy kétszer bekövetkezett negatív hatást. Amennyiben valaki úgy vélné, hogy csupán benyomásokról van szó, annak érdemes lenne követnie például az időszakos, évszakos, vagy éves csapadékadatokat és azokat összevetni a sokéves átlagokkal, különösen a korábban tipikus területi eloszlás tükrében. Ebben a tekintetben a gyökeres változás elsődleges oka abban áll, hogy a gyakran blokkolt ciklonpályák miatt az éves csapadék jelentős része úgynevezett „konvektív”, azaz meghatározott légköri helyzetekben helyileg képződő csapadék, a korábbi évtizedek frontcsapadék többletével szemben. A ciklonok okkluziós frontjaiból származó csapadék sem föltétlenül mutatja a korábbi időszak területi eloszlását, miután a ciklonpályák is változtak, sőt maguknak a ciklonoknak az eredete is, lévén, hogy arányaiban megsokasodtak, az úgynevezett „magassági hidegcsepp” helyzetek és a mediterrán ciklonok, amelyekre jellemző, hogy csapadékukat területileg koncentráltan bocsájtják ki, időnként extrém mennyiségben, atipikus módon teremtve atipikus viszonyokat, soha nem látott időjárási helyzeteket az érintett földrajzi területeken.
