No, ha megengeditek, akor a halászléhez pár szót!

Anno azon én is sokat gondolkodtam, hogy pl. faúsztatásnál a tutajon főzött halászlét vajon hogyan paszírozgatták :-)))). Azután olvastam valahol, hogy a paszírozást a 20-as, 30-as évek körül a szegedi vendéglősök találták ki, hogy "mindent" el tudjanak adni. (elnézést, ha téves az infó, senkinek nem akarom rossz hírét kelteni). Boldog békeidők, azóta meg már olyan is van, aki krumplival sűríti!

 

Apróhalas alapleves, nem paszírozott halászléből meg úgy lehet szálkamentesen szedni, hogy  a halászét nem a bogrács aljáról merjük! A nemes halat és a levet leszedjük a tetejéről. Mivel főzéskor nincs keverve a halászlé, az apró, szálkás halak lent maradnak a bogrács alján, ennyi a trükk!

Ebben az esetben az alaplé megmarad, igazából kidobásra kerül(ne), illetve a szálkázós kedvűek bevállahatják, csak idő és türelem kell hozzá (célszerű nyomatékosan figyelmeztetni a szálkákra!). Mondjuk, én bármikor elcserélem a halászlémet erre a bogrács aljára, szerintem ez a legfinomabb.

 

Arról nem esett szó, mi van, ha véleltlenül marad valami a halászléből?

No, ha van hideg pince vagy hasonló, akkor bográcsostul oda kell elhelyezni éccakára, célszerű fedőt rátenni. Azután reggel egy nagy szelet fokhagymás pirítóssal lehet a "beteg" gyomrú "lábadozó" vendégeket sorakoztatni a halkocsonyához. A szálkára itt is ügyelni kell, a paszírozott vitathatatlanul biztonságosabb!

A strapabíróbbak természetesen desztillát gyümölcslével előágyazhatnak a halnak! :-))))