A komolyabb tenyésztéshez elengedhetetlen szerintem, hogy minden pár külön költő kalitban költsön. Így nem zavarják egymást, biztos lehetsz a szülőkben. A nagyobb röpdébe lehet leválasztani a fiatalokat, jót tesz nekik, ha nagy helyen erősödnek, fejlődnek, szocializálódnak. Valamint a gerléknek télen ugye pihenni kell, felkészülni a következő évi szezonra. Így októbertől márciusig általában szét szokták szedni a párokat, és nemenként külön tartani nagy röpdében. (ha nincsenek szét szedve, képesek a hidegben is fészkelni, aminek csak rossz vége lehet)
Én a tojókat az az évi fiatalokkal tettem össze, a hímeket pedig külön. A hímek télire valahogy lenyugszanak és elviselik egymást.
A nemek meghatározásáról már sok helyen írtam. Rengeteg téves információ kering, ne dőlj be nekik. Egy ilyen mértékben háziasított, és sajnos beltenyésztett faj esetében sem a fejforma, sem a testméret nem mérvadó. Plusz van még 1-2 marhaság, a lábujjak hosszáról, a szemszínről vagy a gallér vastagságáról, ez mind megalapozatlan.
Ami biztos, viselkedés alapján meg lehet állapítani az ivarérett gerle nemét. 4-5 hónapos kor előtt azonban csakis egy genetikai számításon alapuló módszer van, de ez csak két bizonyos esetben működik. Ha a hím világosabb, mint a tojó ( a hím utódok sötétek, a tojók világosak lesznek)... illetve ha két "sötétebb" gerlének világos (általában fehér) fiókája lesz (az ilyen egyed tojó). Ez a leírás így elég hiányos és pontatlan, de a részletekbe itt nem szeretnék belemenni, nemhez kötött gén okozza, ha érdekel, a honlapomon bővebben olvashatsz róla. www.kacagogerle.freewb.hu
A fiatal kacagók néhány hónapos koruktól próbálgatják magukat, elkezdenek turbékolni, hajlongani, kacagni, kergetőzni. Ez csak játék, mindkét nem csinálja, illetve vannak nagyon csendes (elnyomott) egyedek is. Szóval fiatalon csak tippelni lehet a nemekről. 6-8 hónaposan lesznek ivarérettek, az ilyen idős tojók néha már le is tojnak.
Ilyen idősen már máshogy viselkednek. A tojók csendesek, ritkán lehet hallani a hangjukat, kevesebbet kacagnak, nagyon keveset turbékolnak. A hímek viszont hajlongva udvarolnak mindenkinek (másik hímnek is), sokat kacagnak, fészekre hívnak, tehát összességében jóval aktívabbak. A hangszínük másabb, a turbékolásuk gyors, ütemes, a tojóké szaggatottabb.
De az idősebb, több éves tojók néha becsapósak lehetnek, mert ügyesen turbékolnak (ütemesen, csak sokkal kevesebbszer).
Az én nem meghatározási módszerem: ha van egy kérdéses ivarérett egyed, akkor őt külön teszem 2-3 napra. A hímek általában már itt is megmutatják, hogy hangosabbak, sokat turbékolnak azon a magányos, szívszaggató módon. :) (a tojók csendben tűrik a száműzetést) Majd, ha már megszokta a helyet, magáénak érzi, akkor megfogok egy másik gerlét, és egyszerűen csak megmutatom neki, a rácson keresztül. Na ilyenkor egy begőzölt, magányos hím szinte azonnal elkezd hajlongani, turbékolni, ide oda ugrál, a pupillája beszűkül és kitágul, felborzolja a tollát a hátán stb.
Azért nem teszem be a kalitkába, mert ha azt már a magáénak érzi, egy tojó is képes megtámadni a betolakodót (főleg egy idősebb).
Van azért 1-2 buktató is ebben. Pl. ha a gerlék csoportban vannak, akkor vannak domináns hímek. A többieknek viszont csendben kell maradniuk, így tévesen tojónak azonosíthatjuk őket ha csak rövid ideig figyeljük a viselkedésüket. Ők még akkor is csendesebbek, ha néhány napig külön vannak, kell nekik egy kis idő, mire feloldódnak és megjön a hangjuk.
A másik a korbeli különbségek. Egy több éves tapasztalt tojó képes hímesen agresszív lenni, ha a fiókákat kell védeni, vagy a területet, néha ők is hajlonganak, de ez az agresszivitás jele ebben az esetben.
Ha szétválasztasz egy párt, és külön teszed őket egyedül, akkor a tojó is turbékol egy ideig, mert hívja a hímet, de utána elcsendesül. De itt a hangszín és a szaggatottság már árulkodó lehet, hogy tojóról van szó.
Szóval nem egyszerű, szituáció függő a viselkedés is, csak jól kell értelmezni. De párbaállítás előtt, amikor a nemeket találgatod nyugodtan tedd őket külön egyesével, vagy párosával néhány napra és mutass meg nekik más gerléket. Látni fogod a különbséget. Vagy próbáld ki először egy tuti hímen, tuti tojón, és akkor tudni fogod mit kell látnod. :)
Csak utána figyelj az összeszoktatásra, ha mégis csoportban lesznek. Mert ahonnan kiveszel egy gerlét néhány napra, ha vissza teszed ugyanoda, akkor ő lesz a betolakodó és megindul egy harc.
Remélem segítettem valamit, és nem kavarodtál mégjobban bele, nem ez volt a cél. :)
További jó gerlézést!