Amellett, hogy Citrus-ligetnek teljesen igaza van, egy szokásos szóhasználatba szeretnék csak "belekötni": szinte mindenki anyatőként, anyanövényként emlegeti a banán aktuálisan növő, termőre forduló hajtását.

Hasonlóképpen téves szemlélet, mintha a fűcsomó elsőként kijött, kalászos fűszálát hívnám anyatőnek, és ha kitépném (csak hogy megrágjam a zsenge és édes alját, ahogy gyerekkorunkban szoktuk volt tenni), azt mondanám, hogy "elpusztítottam" a tövet. Dehogy.

A tő az a föld színén, illetve föld alatt lévő tönk, felfelé többnyire kúposan szélesedik, ahogy erősödött a tő. Ennek a tetején áll a főhajtás és közvetlenül ott van lent a hajtáscsúcsa is (nem fent a levéllemezeknél!). Ebből a tönkből jönnek ki a gyökerek, minél fiatalabbak, annál feljebb, és itt vannak az alvórügyek is, amikből pár oldalsarjat csinál már virágzás előtt is (ezeket le szoktuk szedni, hogy a bokrosodást megakadályozzuk és a fősarj növekedését forszírozzuk), de ha a fősarj elvirágzott (és elpusztul) akkor is biztosan megindul néhány újabb, a leváltására. És amikor egy-egy ilyen sarjat leválasztunk, ugyanolyan tőosztást csinálunk, mint bármely más kerti díszfűnél, vagy egyéb bokrosodó, áttelelő tövű kerti növényünknél.

Ez maga a "növény", azaz itt van minden, ami nélkülözhetetlen a banán létezéséhez, mint a csomó a fűnél. A hajtások, a gyökerek pótolhatók, de ha a tönk pusztul el, akkor vége a banánnak. Szóval amikor letermett a banánunk, az anyatő, a növény nem pusztul el, csak leszárad a letermett hajtása, és új oldalhajtások indulnak meg helyette.

Legalább mi, akik megpróbáljuk értve nevelni a kedvenc növényeinket, próbáljunk elszakadni attól a butaságtól, ami egyébként a topik címébe is belekerült, hogy "banánfa"... :)