Sziasztok!
Megosztanám veletek a mai Maidennel kapcsolatos élményemet!
Először is köszi a bennfentes infókat az Intercontinental-ról, nem tévedtetek! ;-)
Már hosszú évek óta terveztem, hogy ha újra Mo-ra jönnek, akkor megpróbálom valahogy elcsípni őket (anno '98-ban az ominózus E-Klubos bulinál Steve Harris-szel sikerült pacsizni meg dedikáltatni), de vagy mindig túl későn jött az infó, hogy mikor érkeznek, vagy már az érkezés napján meg is volt a koncert, így elég nagy rohanásban volt a banda.
Amikor most olvastam, hogy már hétfőn jönnek, ráadásul megvolt a szálloda infó is, reggel jól bekészítettem magamnak a szobám falán díszelgő Maiden naptárat meg pár filcet, és elhatároztam, hogy kicsit körülszimatolok a hotelnél.
Délután 5 óra körül értem a Vörösmarty térre, és gondoltam besétálok a Váci utcába, hátha ott lebzselnek valahol, de aztán valami belső sugalattól hajtva inkább a szálloda felé vettem az irányt...és milyen jól tettem! Ahogy odaértem, kit látok a hotel bejáratánál?
Nicko McBrain-t!!!
Micsoda megérzés!!
Épp egy 4 fős baráti társasággal álltak a hotel előtt (ilyen öreg pocakos tipikus brit turnéarcok voltak) és dumáltak. Nosza, odasiettem, és amolyan jó parasztosan egyből odakiáltottam: "Hey, Nicko!" Majd mondtam, hogy szeretnék aláíratni meg fotózni. Az egyik mellette álló nagydarab fickó (valszeg valami személyi testőr lehetett) mondta, hogy ne zavarjam, épp telefonál (a kezében volt ugyan a mobil, de épp nem beszélt rajta, de aztán másodperceken belül meg is csörrent
, elnézést kértem, és mondtam hogy megvárom, megköszönte a melák faszi). Nicko épp nem válogatott kifejezésekkel azt kérdezgette a vonal túlsó végén lévőtől, hogy ahol a pi***ában vannak, melyik hídnál, mert itt kettő is van ?? (Lánchíd/Erzsébet híd). Majd megindultak a Lánchíd felé. Na ekkor támadásba lendültem: előkaptam a naptárat, ő meg szépen korrektül aláírta, megveregette a vállamat, majd továbbindultak. gyorsan szóltam, hogy - az előre bekészített mobillal - egy fotót dobjunk már, de a melák azt mondta, hogy "Sorry, no-no"...ettől kicsit csalódott lettem, de rendben elköszöntem tőlük, és végülis boldog voltam, hogy találkoztunk és dedikált. Meglepődtem, milyen alacsony...
Amolyan paparazzoként úgy 20 méterrel lemaradva követtem őket, hátha többi bandataggal találkoznak. Lesétáltak a Duna partra, majd az ott lévő teraszos bárban csatlakoztak pár számomra ismeretlen archoz, sajnos nem zenekar tagokvoltak... Még végignéztem, ahogy kirendelik a sört stb, majd visszamentem a hotelhez újabb célpontot vadászni :-)
Ami meglepett, hogy egy darab Maiden pólós, vagy legalábbis rocker kinézetű egyén sem volt a környéken...
Ekkor megláttam egyet, aki épp a feleségével és a kisbabájukkal sétáltak a hotelnél, Maiden pólóban, gyorsan szóltam neki, hogy a parti bárban megtalálja Nicko-t. Először nem értette, mert csehül beszélt a jóember...majd átváltottunk angolra, és útbaigazítottam őket.
Közben elsétáltam a Váci utcába, benéztem a hotel mögötti English Pub-ba (sejtettem, hogy nem ott lesznek, végülis külföldön én sem a magyar étterembe járok :-) ), jól benéztem minden kocsmába, étterembe, sajnos senkit nem láttam, útközben sem, pedig remáéltem, hogy kint bóklászik még 1-2 tag. Úgyhogy irány vissza a hotel. Kb. fél óra múlva láttam, ahogy Nicko és a kis csapata visszafelé jönnek a hotelhez a bárból, majd nemsoká megérkezett a cseh pár is, és a fickó vigyorogva megköszönte az infót, és közölte, hogy mennyire örül, még fotót is csinált vele.... b***meg.... :-) Neki sikerült. Na sebaj, én meg kaptam aláírást! :-)
Közben egyre jobban gyűlt a környéken a koreai turista válogatott, én meg kezdtem elfáradni ( na jah, korán indult a nap a melóban), úgyhogy lassan kezdtem feladni a dolgot, gondoltam még elszívok egy cigit, aztán tipli. Elsétáltam a Lánchíd pesti hídfőnél lévő 105-ös buszmegállóba, ami nekem hazafelé jól jött, és épp amikor a busz bekanyarodott a megállóhoz, megláttam egy gyanúsan ismerős arcot, zöld pulcsiban, kötött sapkában....bazze, ez Janick! (fura módon ő is egy pocakos kiöregedett angol lobonchajú faszi társaságában sétált). Na több se kellett, mekkora mák, gondoltam, ha nem jövök ide a megállóba, simán elmegy mögöttem!
Gyorsan leszólítottam, szépen tisztességesen (Hi Janick, execuse me for disturbing stb stb), és megkértem, hogy fotózkodjunk egyet. Na erre mit mond? "Oh no, sorry, I'm tired"
Na, fasza...
Gyorsan előkaptam a naptárat, és megkérdeztem, hogy aláírást ad-e? Erre nagyon készségesen és mosolyogav felelte, hogy az mehet minden gond nélkül. Az érdekes az volt az egészben, hogy míg Nicko hozta azt a figurát, amit a backstage videókon látunk, nagyhangú, jókedélyű, "iszákos" fazont, addig Janick tök visszafogott volt ( nem bántóan, csak távolságtartóan), és miközben beszéltem hozzá, rám sem nézett, meg sem állt, csak amíg az aláírást megcsinálta. Jó, persze érthető, csak egy vadidegen rajongó vagyok, aki épp a szabadidejében cseszteti, nincs ezzel gond. A dedikálás közben viszont nagyon jófej volt, grimaszolt, kicsi poénkodott is, majd megköszöntem neki, jó koncertet kívántam, ő mosolyogva megköszönte, intett, és továbbindult.
Ezen felbuzdulva ( bár már remegtem a fáradtságtól) vártam még egy fél órát, de már senki nem jött...
De ettől függetlenül azt hiszem, ma Fortuna kisasszony mellém szegődött, hisz két aláírást is begyűjtöttem, és mindkettőt a szerencsémnek köszönhetően! :-) Úgyhogy boldogan indultam haza. Steve, Bruce, Dave, Adrian, majd legközelebb talákozunk!! :-D
Érdekes élmény volt ez, így, a hétköznapjaikban látni őket, és ami végülis az egészből lejött, hogy ők már egy másik ligában játszanak, már ami az ilyen találkozós alkalmakat jelenti.
Voltam már ezer és ezer koncerten, kisebb és egészen nagy bandák koncertjén is, fesztiválokon, ahol van meet&greet, és az egészen nagy "sztárok" is kitartóan tolják órákon keresztül a dedikálásokat, és ölelkeznek/fotózkodnak a félrészeg, csatakos rockerekkel, vagy egy klubbuli után simán kijönnek, és sztoriznak hosszasan, vigyorognak, ölelkeznek, pacsiznak stb., de úgy érzem, nekik ez mást jelent. Nekik a lemezeladás, a turné, a rajongók lelkesedése is egy plusz faktor, de azért kell a közvetlen kontaktus is (persze vannak kivételek). A Maiden a mai napig is meg tudott maradni egy sztárallüröktől mentes, "hétköznapi" csapatnak, de nekik a siker már más szinten zajlik, hisz kétnaponta több-tízezrek őrülnek meg értük, és a színpadon is kiteljesedik a siker és a rajongás estéről-estére. Így érthető, hogy 1-1 pihenőnapon, inkább elvannak magukban vagy a közvetlen társaságukkal, és kissé visszafogottabbak, úgymond felveszik a pár lépés távolságot, a kicsit "ne zavarjatok most" arcot, nem bántóan, de érthetően, ha odamész. Nyílván, hisz ahová mennek, hosszú évtizedek óta ölik egymást az emberek, hogy a közelükbe jussanak, és ez valahol terhes is lehet.
Szóval, összességében, nagyon nagy élmény volt! Rendesek, jófejek, hétköznapiak voltak, és ez nekem elég is :-)
Holnap (azaz már ma) meg majd megnézzük, milye, amikor nekiersztik a gyeplőt!
Up the Irons!
UI.: köszi a türelmeteket a hosszas sorokért ;-)
