Nekem a Téméraire utolsó útja volt ilyen vágy. Volt valami ifjúsági ismeretterjesztő sorozat, afféle korabeli matricagyűjtő album, ahol az ember megkapta bortékban a képeket, meg külön a gyűjtő albumot, és a képleírások alapján össze kellett őket párosítani, majd Technokol alkotó alkalmazásával fixálni. Sosem voltam egy bölcsész alkat, de Turner megfogott, aztán nem eresztett vagy 15 évig. Amikor 91-ben eljutottam Londonba, ez volt az első dolgom a National Galleryben.

Apám 56 után koccant le Franciaországba, aztán másfél év után hazajött. Nem tudom, személyesen ez mekkora szívás volt neki (nekem jól jött, mert legalább megszülethettem :-) ), de van pár jó története például arról, hogy hazaérkezése után a teljes ruhatára a kinti olcsó melós farmerekből és kockás ingekből állt (technikumot végzett, kint is melósként dolgozott, szóval egy szál rendes öltönye volt, a többi ilyesféle dolgozós ruha), úgyhogy behívta a párttitkár, hogy azonnal menjen el, és vegyen valami rendes ruhát, amiben dolgozni lehet járni, mert ebben nem jampizhat. Aztán nem is volt sok gondunk abból, hogy teremtsük elő a külföldi nyaralások árát, mert 79-ben kapott először nyugatra útlevelet, akkor is csak anyámmal kettesben, a gyerekek nélkül, hogy tuti hazajöjjenek.