Egy éve, hogy Budapesten nem találtam munkát, csak vidéki városban. Hétvégén ingáztam haza, meg vissza, albérletben laktam. Aztán egyre intenzívebb munkakeresést próbáltam, mert furcsa nézeteket vallottak a vezetők, ahol éppen voltam. Meg valahogy a szakmáról is más volt a nézetem. Azt hiszem így diplomatikus vagyok. És szerencsére sikerült visszajönni. Még el sem hiszem, mert tegnap járt le a felmondás és amúgy is hétvégére hazautaztam mindig. Még fel kell fognom. Éjszaka a most elhagyott munkahelyemmel álmodtam, tehát még nem tudtam visszaállni. De megy majd minden, ahogy kell. És végre a családdal leszek :)
A felosztás - hogy válaszoljak - a média és a nyomtatás szempontjából történik. Ha média, akkor a Dtp a premédia, hiszen maga a média majd akkor készül el, amikor a fájlt létrehozzák. És persze az utána következő műveletek lehetnek a postmedia műveletek, ha így nézzük. Ha a nyomtatást vesszük alapul, hiszen akkor, abban a munkafolyamatban kerül rá az érték a nyomathordozóra, így azt lehet középpontnak venni, akkor van a prepress, a press, és postpress művelet. Azért jó a prepress és premedia fogalmak bevezetése vagy használata, mert meghatározza, hogy melyik állapotról beszélünk. A prepress így egyértelműen a nyomdai előkészítés, míg a premedia a PDF fájlok előtti művelet, azaz a hagyományos értelemben van Dtp.