Csimpolya
2014.05.30
|
|
0 0
2908
|
Semmi jót. Az egész környéken sok a paranormál jelenség, UFO-k röpködnek, rejtélyes eltűnések történtek-történnek, ijesztő külsejű idegen lények sétálnak arrafelé. Az indán legendák szerint is elátkozott terület, mindenkit óva intenek tőle. Egy család (Shermanék) 1994-ben megvett egy farmot, amit olcsón kínáltak, és gazdálkodásba fogott. Nem túl nagy sikerrel. 20 hónap után elmenekültek, majd sok interjút adtak ebben a témában. Szerintük idegen országból való madártetemeket találtak, az állataik (tehenek) állandóan nyugtalankodtak, sokat megcsonkítva találtak. Többször összeakadtak egy farkasféle állattal, ami sokkal nagyobb volt a szokásosnál. Lőttek rá, de nem fogta a golyó. Éjjelenként fura zúgó hangot hallottak, és olyan érzésük volt, hogy folyton figyeli őket valaki. Ezért aztán otthagyták a helyet. Ha tényleg úgy történt, ahogy elmondják, meg tudom érteni őket. Utánuk egy különc milliárdos vásárolta meg a helyet, kutatásokat folytatnak, de nem hoztak nyilvánosságra belőlük semmit. A helyet körülkerítették, és mivel magánterület, nem ajánlatos arrafelé mászkálni.
Aki az újságosnál akarja elolvasni, a 106-107 oldalon találja. |
Előzmény: Törölt nick (2902)
|
|