A WC-papírról a következők jutnak eszembe:

Az ötvenes-hatvanas években még komfortos városi lakásban élő spórolós, még diplomás lakásában is volt a WC-ben tenyérnyi méretűre tépett újságstósz a szögletes WC-papírtartó fadoboz tetején még akkor is, ha a kényesebb családtagok számára már volt ott bolti WC-papír is.

Több mint fél évszázada egy céges gyereknyaralás harmadik napján 10 napra karanténba zártak skarlátgyanú miatt (amúgy a tenyér és talp hámlása a korábbi pesti strand miatt volt és a szülőket sem értesítették, hogy menjenek értünk) az ádándi kastély boltíves, sötét szobájába a még nem is iskolás testvéremmel. Neki sikerült egy ilyen harmonikába hajtogatott WC papírt széthúzni, amivel percek alatt tele lett a szoba, én pedig – már akkor kötelességtudó lévén – igyekeztem (tán napokig?) visszaharmonikázni, nehogy szidást kapjunk...

Nagyon sok ezer forintot fordítanak a családok WC-papírra. Az árban akár hétszeres különbség is van, az emberek mégis az ilyen-olyan illatos típusokat veszik. Márpedig ha minden WC mellett (vagy rajta) lenne bidé, akkor mindez csaknem teljesen (!) megspórolható lenne. Igaz, hogy az némi vízfogyasztással jár, de a végeredmény sokkal tökéletesebb, mint amit akár a legdrágább papírral is el lehet érni.