Én amondó vagyok, hogy ha a szubjektív élmény szempontjából nem számít a neurális aktivitás helye és időpontja (és mondjuk szerintem ugyan miért számítana), akkor szerintem előbb-utóbb simán eljuthatunk arra a techológiai szintre, hogy különböző múlt-szimulációk hálózatán keresztül, a szubjektív transztemporalitáson át birtokba vegyük a múltunkat, és akár felruházzuk a múltunkat az akármilyen poszthumán értékekkel meg dimenziókkal.

Ehhez empirikusan egészen hasonló következtetésre jut a Nick Bostrom nevű filozófus, aki azt mondja, hogy ha sok valósághű múlt-szimuláció fog működni a jövőben, akkor statisztikailag nagy a valószínűsége, hogy már eleve egy szimulációban élünk.