És van, aki úgy is marad. Papám szokta mesélni, hogyan kezdődött a vitorlás karrierje: valami hajós vizsgán a vizsgáztató tanár feltűnően méregette őt, majd megkérdezte, hány kiló. Atyám zavartan válaszolt, mire kiderült, az idős úrnak kidőlt a mancsaftja, és hétvégén verseny. Egy Kalózzal versenyezgettek innentől kezdve szépen, kettesben, így biztosítva, hogy mindig biztos legyen, ki lesz az utolsó. Atyám szerencsére aztán idővel nagyobb hajókra váltott.