Arra Zala felé ismeretlen fogalom a kajszira méhek által virításkor bepitélt monilia?
Olyan mint egy nemibetegség.
A kis termőnyársak lehervadnak és elszáradnak (ez régen is így volt, de természetes fejlődési jelenségnek gondoltam), rosszabb esetben becsipásodnak (ez már némi védekezési reakció lenne, de amíg régen a csipa(=mézga) "gyógyított", most viszont elöli azt az ágrészt, ami a tőle perifériás szakasz), ha a csipa ráterjed a főágra , akkor azt az ágrészt le kell vágni a csipa alatt, mert úgyis meghalna.
Tehát most nincs más lehetőség , mint először virágjában permetezni monilia ellen. Ha mégis megérkezett a baj, akkor először "megpermetezni metszőollóval", majd ezután megpermetezni monilia ellen.
Ezt fogom most elkövetni.