Jelentem, én vagyok az az elvetemült, aki mindig az ajtóban áll meg, behúzott hassal, háttal az ülések élének. (A repülési fóbia szolid leágazása.) A szovjet metrón folyton átestek rajtam az emberek, itt viszont simán be tudtam ékelődni az ülések előtti hézagba, még a szombati extrém forgalom mellett sem anyáztak a ki-beszálló népek.

Viszont így elég jól meg tudtam figyelni, hogy az automata ajtók lényegében minden megállónál rácsapódtak valakire, és állandóan ment a rohangálás, hol kiszabadítottak valakit, hol elszakított családokat egyesítettek... Szóval ez a része nem teljesen hiszti, még lett volna mit tökéletesíteni, ha végigcsinálják a próbafolyamatot.