A leírtak miatt ilyen párbeszédekre is sor került:

 

Látszik, hogy a Dél-Nyugat Dunántúlról nézve luxus klímából, luxus  talajról, luxus környezetből, egyszerűen nem hiszik el az ottaniak, hogy a mi viszonyaink mennyire mások. Mennyivel nehezebb itt megtartani, felnevelni nem csak egy korlátozottan téltűrő fajt, hanem egy bármilyen közönségesebb fajt is!

Jól példázza ezt az az eset, amikor néhány hónappal ezelőtt egyszerűen nem akarták elhinni, hogy az örökzöld kecskerágó télen el tud fagyni. Hát persze, mert ott náluk tényleg nem fagy el soha. Nálunk az idén is elfagyott.

És még lehetne sorolni hosszan az ilyen példákat.

A Dunántúl és az Alföld ég és föld! Aki csak az egyik helyet ismeri, nem hiszi el, hogy a másik helyen mi van. Csak aki mindkét helyet jobban ismeri az tud fogalmat alkotni a két országrész különbözőségéről!

Előzmény: szaguaro (24895)

 

ninovarga 
 

Igen, ezek nagyon hasznos észrevételek. Régebben foglakoztunk a takarási technikákkal, hangsúlyozva, hogy a takarás alatt mindenképpen a talaj hőjét kell hasznosítani.

Ami a tövig fagyott füge hatalmas éves sarjainak nem túl alacsony hőmérsékleten történő fagykárosodását illeti, valóban hihető egy olyan mérvű érzékenység, mint amilyenről beszámolsz, amennyiben az évszakhoz képest durva fagy teljes vegetációban éri.

Az általunk sokszor hivatkozott -14--15 fok körüli kritikus küszöbérték valóban a megfelelően fásodott, a vegetációt normálisan befejező, mélynyugalmi állapotban lévő fügére érvényes. Sőt, tapasztalataink szerint a zölden maradt sarjak téltűrése sem sokkal marad le, amennyiben az alacsony hőmérséklet nem a vegetáció utolsó szakaszában, hanem az után, már mélynyugalomban éri őket.

Sokszor beszéltünk korábban a tövig fagyás után kialakuló "ördögi körről", amin azt értettük, hogy a nulláról induló sarjak fagytűrése jóval rosszabb, mint a fásodott szöveteké, így könnyebben áldozatául esnek egy olyan mértékű lehűlésnek is, amelyik semmi veszélyt nem jelentene a fásodott ágú növényekre nézve.

A fórumozók tapasztalataiból azonban az is leszűrhető, hogy az Alföld lehetséges szintkülönbségei bármennyire nem hasonlíthatók a dombvidékiekhez, ott sem egységesek az inverziós(!) minimumok. Dió beszámolóiból és képeiből láthattuk, hogy alföldi viszonyok között is léteznek több-kevesebb sikerrel (semmiképp nem teljesen tövig fagyott) fügék és talán nem csupán a beépített területek hőszennyezésének, hanem a csekély, de mégsem elhanyagolható domborzati hatásnak köszönhetően is. Ezt tükrözik az Alföld különböző pontjain elhelyezett állomások között fennálló (mindig ugyanott és ugyanúgy) jelentősen eltérő hőmérsékletek az inverziós éjszakákon. (Ld. Kakucs kontra Szolnok, stb.) Emiatt talán az Alföld esetében sem lehet általánosítani, fenntartva, hogy természetesen olyan mértékű inverzió mint a dombvidéken, ott nem alakulhat ki.

Ami a dombvidékek "luxus-klímáját" illeti, valóban nem tagadható az a megfizethetetlen előny, amit a dombok nyújtanak. De sajnos, a "dombokra fel!" jelszót a kertészkedők biztatására csak ott lehet kiadni, ahol vannak dombok.

Talán nem szimpatikus, de úgy érzem nem fogod félreérteni, ha azt mondom, hogy mi innen az Alföldre őszinte sajnálkozással tekintünk, hiszen a klímán túl a természetes flóra és fauna tekintetében is jóval kevesebbet nyújt, mint a dombvidék. Egy természetszerető, növénykedvelő ember részére pedig ez nem elhanyagolható szempont. Így nem tehetünk mást, mint hogy szolidárisak vagyunk az ott élőkkel és nagy szeretettel fogadjuk őket, ha meglátogatják a mi kedves dombjainkat. Nagyon remélem, hogy a legközelebbi találkozó alkalmával erre sor is kerül.