Nézd, anyám meg, akit a világon leginkább becsülök, képtelen volt elolvasni A 22-es csapdáját. Ennek ellenére szeretem. :-)))

A HP-t eszemben sem volt kézbe venni addig, amikor is egy hasonkorú (nem gyermek) kolléganőm azt nem mondta, hogy még egy szót írok a gyermekirodalomról anélkül, hogy ezt olvastam volna, mindenkinek beárul. Akkor a harmadik kötet táján tartott a sorozat, gondoltam, belenézek, legyen boldog. Aztán amikor Rowling asszony a gyermekáldásra tekintettel megszakította a publikálást, kis ingerültséget éreztem, az uccsó kötetet pedig megvettem angolul, mert a fene bírja ezt a feszültséget. Olvasás után nagy keletje volt a hasonképp érett korú kollégák között.

Szóval csak azt akarom mondani, fura ez az egész. Van, amire rákattan az ember, mást meg tisztel, ámde nem szeret. Én A gyűrűk urával vagyok pl. úgy, hogy szeretném szeretni, de az ötvenedik oldalon mindig belealszom. És ha megérem, regényes nyugdíjas korom lesz, mert a leggazdagabb könyvespolcom az, amelyiken a "majd" könyvek sorakoznak.