ltnine2 Creative Commons License 2014.03.01 0 0 8344

:)

 

Mint mondtam, már nem igazán közlekedek busszal, csak nagy ritkán, leginkább esténként havi 4-5x, illetve reggeli csúcsban havi 1-2x. 

 

Annyi biztos, hogy a 23Y rendkívülien kihasználatlan a Veres Péteren. Most délután kb 2 embert láttam rajta. Igaz, hogy még a Kondorosi csárda utazóközönsége biztos, hogy nem használta ki. Egyébként jó ötlet, hogy onnan is el lehet jutni az Egyetemek felé, de nem biztos, hogy muszáj lenne, a Veres Péteren járnia. 

 

11-es az reggel 7 környékén teljesen tömött, csuklós is indokolt lenne. 25, 25Y amikor én utaztam rajta, szintén kihasználtnak tűnt. Kiváncsi leszek, hogy ez a 125 / 125Y mennyivel fogja növelni az utasszámot, de gondolom el kellhet majd hétvégén is a csuklós.

 

Egyébként direkt kisétáltam a Veres Péter utcai végállomáshoz, hogy lássam, mi a helyzet, nagyon ráértem: az induló 125Y simán 25Y jelzést kapott a sofőrtől, csak merem remélni, hogy a Veres Péter végén balra kanyarodott. 

Egy a csárdától jövő 25Y pedig teljesen sötét kijelzőkkel közlekedett, a végállomástól viszont rendben volt minden. Szóval nem láttam se 125, se 125Y jelzést. 

 

11-es, 23Y-s kijelző képek pedig teljesen rendben voltak, 5(?) év alatt csak egységes lesznek a kijelzőképek. 

Előzmény: marky-511 (8343)