Boston vagyok, egy bernáthegyi hardverbe bújtatott yorkie-szoftver.

Tudom, tudom, ez némi magyarázatra szorul, úgyhogy kezdem az elejéről: egy szeméttelep volt rövidke életem első állomása, ahonnan csontsoványan – hát ugye a kukázásból szerzett élelem nem épp a legtáplálóbb egy magamfajtának - mentett meg a Lelenc Kutyamentő Egyesület, ha jól emlékszem 2012 decemberében, még mielőtt pont megfagytam volna. Beköltözhettem a tanyájukra, ahol szépen kikerekedtem és kicombosodtam. Sikerült ez olyannyira, hogy mostanra elértem egy kifejlett bernáthegyi súlyát (70 kg) és magasságát (80cm), no meg erejét. Egy gondom van csupán, hogy nem láttam még magam tükörben. Azt mondják szép vagyok, meg hatalmas macikutya, de én legbelül még mindig kicsinek gondolom magam.

Ezzel sem lenne baj, ha az elmondások szerint nem dömperként tarolnék játék közben. Persze próbálnak féken tartani – pórázon már például gyönyörűen sétálok, nem eszem meg a macskákat -, szófogadó is vagyok, de mindig nyomják belém, hogy Bostonka, te nem egy yorkie vagy, hanem egy bernáthegyi, figyelj oda játék közben az erődre is. Mert egy bernáthegyi állítólag baromi erős. Én elhiszem nekik, mert imádok harapdálni, amikor játszom velük nagyon jó megrágcsálni őket, tényleg csupa-csupa szeretetből. Azonban akkor ők meg azt mondják, hogy úúúú, ez fájt. Igen, kicsit szertelen is vagyok és még azt sem értem egyelőre, hogy az ember van felettem a hierarchiában és nem fordítva, pedig a gondozóim ezen is dolgoznak szorgalmasan.

Szóval sokat kéne még tanulnom egy olyan határozott - áááá, verekedősök, ordibálós hangemberek, rángatósok kíméljenek - gazdi mellett, aki látná helyettem tükör nélkül is, hogy én tényleg egy hatalmas bernáthegyi vagyok (mégsem yorkie, megtanítaná, hogy a mérhetetlen szeretetemet és ragaszkodásomat ki tudom fejezni másként is. Ehhez persze – ezt már én is tudom – rengeteg kitartás és következetesség, fegyelem, részemről meg önfegyelem szükségeltetik. No meg egy labda, mert imádok labdázni.

Azon túl, hogy ellenállhatatlanul gyönyörű nagy mackónak mondanak, megemlíteném még, hogy nem rombolok, környezetemre igényes, kennelben nyugodtan heverésző és szobatiszta vagyok.

És eltelt két év és jöhetne már valaki, akinek csak én vagyok úgy, hogy felméri előtte az erőviszonyokat, legfőképp a saját mentális és fizikális erejét és képes lesz engem megtanítani még nagyon-nagyon sok mindenre, hiszen még kamasz vagyok.

 

Ha befogadsz, elfogadsz és tudsz velem megfelelően bánni, akkor még tenger időnk lesz együtt és ígérem, meghálálom. Ivartalanul mennék hozzád kanapézni, de persze a megfelelő mozgástér – leginkább egy hatalmas kert – az nagyon jó volna.

 

Telefon +36 30 5000 209; mail: info@lelenc.hu