1982 óta van számítógépem. Akkor az, ha jól számolom, több, mint 30 éve. A 82-ben gyártott gépek tartozéka volt valamilyen Basic program nyelv. Így azt tanultam meg először, mondhatnám, az az „anyanyelvem”.
1993-4 volt, amikor A Visual Basic nyelven kezdtem programozni, annak is főként az alkalmazások számára írott Applications nyelvjárásával, főként az MS Access használatával.
Családi cégünk ma is túlnyomóan az általam írott programokat használja. Nem régen kaptunk tételes NAV ellenőrzést, hibamentesen sikerült. Büszke is vagyok rá. A munka javát a programom végzi beszerzéstől, számlázáson át, az ÁFA bevallásig.
Nem számoltam utána, de kb. 15 éve „lakom” a Prog.hu programozói fórumon. Persze nem az itteni nevemen. Bár volt 3-4 problémám, amiben mások segítettek nekem, de több száz esetben én segítettem másoknak. Bátran állíthatom, hogy ebben jó vagyok. Mondjuk heckerkedésben, persze fehér kalappal, már gyengébb. Bár az sem teljesen ismeretlen a számomra.
A fejlesztői fórum békés hely, barátságok alakulnak ki. Előfordul, hogy a tagok egyike, másika személyesen is találkozik, sőt családok is találkoznak. Nem általános, de több példa volt rá. Néhány éve, ( hiába, öregszem), kevésbé vagyok aktív, de jól érzem magam, ha segíthetek, és persze használhatom a fejem. Jobb, mint keresztrejtvénnyel karbantartani magam. Itt is jól vagyok, de lehetnék jobban, ezért a kertészeti csevegőn lévőkkel szívesen meginnék egy kávét. Korra, nemre, bőrszínre, állampolgárságra, vallási, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül.
Tehát meghívom a jelenlegi tagságot, mind a 89 Fórum tagot egy kávéra.
Nem egyszerre, az bonyolult egyeztetést igényel. Önző módon, mivel én Budapesti vagyok, Budapestre.
Szerintem, szinte mindenki 1-2 éven belül úgyis jár erre. A hely nekem, a városon belül mindegy, csak lehessen egy pár centivel kisebb, mint 5 méteres, és velem együtt 2 tonnás kocsival parkolni. Ebből az én súlyom 120 kiló. :)
Azért javasolok egy helyet. A Sasadi úton (190 szám), az 59-es villamos végállomásánál van egy Auguszta nevű cukrászda. (hétfőn, kedden zárva)(http://www.auguszt.hu/fooldal)
Megközelíthető az 59-es villamos végállomásától néhány lépés gyalog, 53-as busz farkasréti temetői megállójától. Az M1-M7 Budaörsi úti részéről 30-40 méterrel a volt Osztyapenkó szobortól a Sasadi útra kanyarodva.
Levelezési címem nyilvános.