Azt hiszem ebben a dologban is arról a lélektanról van szó, amit korábban egy saját tapasztalati példámmal leírtam:

"Bizonyos szituációkban mások számára talán furcsának tűnő asszociációim vannak. Életem egyes epizódjai jutnak eszembe. Amikor például általam többszörösen bizonyított, nyilvánvaló dolgokat nem akarnak nekem elhinni, gyakran felidéződik bennem egy egyetemista kori élményem.

Hallgató koromban egyszer egy huzamosabb tolmácsolási munkáért akkor mesésnek számító összeg ütötte a markomat. A Móricz Zsigmond körtéren a zöldségesnél vettem annyi narancsot, amennyit éppencsak elbírtam. Elhatároztam, hogy a buszon a Budaörsi kollégiumig minden akkor ott utazó kollégista társamat megajándékozom egy naranccsal. (Tudni kell hozzá, hogy akkor a narancs szinte a jólét szimbólumának számított, nem véletlenül pattant ki az agyamból ez az ötlet.)

Aztán a buszon általam a gesztus kiötlésekor fel nem tételezett meglepetés ért: a megajándékozandók többsége(!) nem fogadta el ezt a spontán ajándékot.

Mindenesetre tanulságos volt. Életem során gyakran visszatér ez a "déjá vu".

Itt is, hej de sokszor!...."