A Fortepan topikban már nem akarok zavarogni a címkézési bajaimmal, de azért nem állom meg szó nélkül. Az imént belefutottam például a magány és a melankólia címkékbe. A magány eleve necces, egy fotó elkészítéséhez, még a legromantikusabbéhoz is, korszakunkban ugyanis alapjáraton két ember volt szükséges. De hogy "magányt" fejezzen ki a szénakazlak között battyogó strandruhás matróna? A csónakkikötőben lábat lógázó kissrác? Vagy "melankóliát" a dévaj tekintetű fürdőző nő a gumimatracon? Netán a Szolnok, Vosztok úti lakótelep? Tényleg jó ötlet az, hogy ennyire szubjektív megítélés alá eső dolgokat - hangulat, életérzés - próbálunk belevinni a képaláírásokba?

Persze tudom, ne nyavalyogjon, aki nem vesz benne részt, de - bocsánat a szóért - nekem ez egyre inkább nem pusztán fölösleges, hanem helyenként kifejezetten kontraproduktív nekibuzdulásnak tűnik.