FÜSTSZAG: Nekem G4 és F5 szűrők vannak a hőcserélő előtt és hasonlóan nem érzem a füstöt idebent. Korábban ez egy nagy félelmem volt.
FAGYVESZÉLY: megjöttek a hőmérőim. Ez nagyon kellett. Kettőt vettem, egyik a beszívott levegő hőmérsékletét méri, a másik a kifújt levegő hőmérsékletét. Ha a vezérlést úgy állítom be, hogy nincs fordulatszám különbség a két venti között, akkor 4 °C a különbség. Még mindíg nem százas a szigetelés. Ha külön vezérlem a két ventit, akkor viszont nagyon szépen lehet szabályozni a kifújt levegő hőmérsékletét, azaz a fagyveszélyt.
Sőt mutatja a MIN és MAX -ot is, így az utolsó RESETig le lehet róla nézni a hőmérsékleteket. Pl. hajnalban vagy este mi volt a minimum hőmérséklet.
Amit én vettem az ez. Nekem határestben elég a 3 méteres kábel, de lehet hoszabb, 5 méteres vagy 10 méteres vezetékkel is kapni.
KONDENZVÍZ: az utolsó bejegyzésem egyikénél (12.04) még írtam hogy napi 1 liter kondenz jön le. Nos utána szinte teljesen eltűnt a víz. Szinte nem is folyt le semmi, tegnapig 2 hét alatt jött össze kb. 2 liter. Érdekes, szinte ezen időszak óta a kezem is szarrá van száradva.