Egykoron még apáink és nagyapáink is voltak olyanok mint mi. Fiatalok, tapasztalatlanok, sokszor meggondolatlanok. Akkoriban az öregeik ugyanúgy néztek rájuk mint most ránk. A háborútól megedződött lelkű nagy vének nem értették miért kell nekik állandóan lázadni mi a bajuk a rendszerrel, miért kell állandóan balhézni feszengeni. Jó igaz rossz a rendszer hibás, de hát mégis csak béke van mondták, és ők csak erre vágytak békére nyugalomra. Nem baj hogy a világ agresszív és alattomos lett, és nem is igazán értik mi történik körülöttük, de ez még is jobb mint ha rettegni kéne minden nap mikor sikít fel az az átkozott sziréna újra. Úgy hitték annyi minden keresztül menve bölcsebbek és meggondoltabbak lettek mint a ” béke ifjúsága”. Mélyen szívükben azért tudták hogy ez nem teljesen igaz. Mikor gyerekeik felnőttek már többségük krisztusi korba lépve változásért kiáltott. Ellenszegülve az öregek szavának szakítva a régi hagyományokkal tették amit a szívük parancsolt nekik, és megtörtént a rendszerváltás a múltál. De teltek az évek, és a krisztusi kor már csak a múlt, idősödve már gyerekkoruk homály fedi. A régi viták elvesztek az emlékek között, és apáik útjára léptek, immáron ők oktatnak minket mit egykor őket szüleik nagyszüleik. Mi épp úgy nem értünk velük egyet mint egykor ők. A jövő nemzedék immáron a mi kezünkben van a most dicső húszas harmincas nemzedékében. Bennünk ugyanúgy egy szebb jövő képe rajzolódik amit talán gyerekeink visznek tovább, mint egykor bennük.

Az a kérdés tudunk-e ezzel a hatalommal a kezünkben megfelelő döntést hozni. Felelősséggel előre tekintően nem pedig a múltba élve. Apáinkhoz hasonlóan képesek leszünk a jövőbe lépni bármilyen bizonytalan is az. Arra gondolva a jövő nemzedékek hogy ítélnek meg bennünket, a most rendészérváltóit. Képesek leszünk-e megújulni, és felvenni a kesztyűt az új világ megváltozott kihívásaival, vagy a múltba taszítjuk az magunkat, és lassan emlékeinkbe temetkezve eltűnünk a süllyesztőben. Tudunk-e engedni, és a múltunkat tisztelve, de már a jövőbe tekintve meghalni, és tetemeinkből új nemzetként új erősebb gondolatokkal feltámadni erősebben mint valaha, és ezzel a fiatal új erővel a nemzet fényét visszaállítani. De ez már nem a régi fény, nem az az ezer éves máglya ami évszázadokig töretlenül éget. Hanem egy sokkal erősebb amit már nem lehet kioltani. Benne ég a múlt az emlékek mélyen legbelül, de kívül már teljesen új fényesebb forróbb mint valaha. Ezért kérem apám anyám ”kérlek emlékezzetek. Emlékezzek a fiatalságra a gyerekkor szépségeire apáitok intő szavára mikor kamasszá váltatok, de legfőképpen emlékezzetek szüleitekre, arcára és hangjára, és meséljétek nekünk milyen volt akkor dőlt a fal, és milyen volt újra hinni, és remélni”