5496 Creative Commons License 2013.11.12 0 0 9849

No meg ez a Konrád... Szép kis alak ő is.

Precedensértékű, jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Bíróság, amikor Konrád György író Lovas István elleni magánvádas ügyében a következőket állapítja meg:
„A lefolytatott bizonyítás és a feltárt bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a magánvádló (Konrád György) 1974 októberében, letartóztatása után a hatóságnak bejelentette, hogy a keresett kézirat sógoránál, Sándor Ernő lakásán található. A hatóság tagjával ezt követően meg is jelent annak lakásán, ahol a magánvádló közölte Sándor Ernővel, hogy adja elő a tanulmányt, majd a kéziratot lefoglalták. (…) Konrád György bejelentése után az ő felhívására adta elő Sándor Ernő 1974. október 27-én az esszét a rendőröknek. Ebből pedig levonható az a következtetés, hogy az irat őrzőjének nevét Konrád György magánvádló közölte a hatósággal, így ez a cselekmény a mindennapi élet fogalmai szerint »besúgásnak« minősül. Ezt magánvádlónak a 168 Óra című folyóiratban tett kijelentései is alátámasztják, hiszen a cikkben ő maga mondta, hogy »morális hibát követtem el«.”
Ezzel a döntéssel a bíróság Lovasnak szolgáltatott elégtételt, hogy a korábban hangoztatott Konrád Györgyöt bíráló írásaiban és rádiós jegyzeteiben a valóságnak megfelelően tárta a nyilvánosság elé Konrád 1974-es dicstelen szerepét, és állította reflektorfénybe a bátor cselekedeteiért hátrányokat szenvedő Sándor Ernőt. A döntés megerősíti azokat a történeti kutatási eredményeket, amelyek korabeli jegyzőkönyvek és visszaemlékezések alapján ismertették Konrád György valódi szerepét a nyomozás során.

Előzmény: macmester (9847)