Nem ilyen egyszerű a helyzet. Két külön nyelvjárásról van szó.

• archaikus moldvai csángó nyelvjárás

Az ősi csángó nyelvjárás a moldvai csángók kisebb csoportjának (nem-székelyes csángók) nyelvváltozata. Ez a magyar nyelv egyetlen teljesen önállóan fejlődött dialektusa, amely már akár önálló regionális nyelvnek is tekinthető. Az archaikus csángó dialektust kb. 10-15 000 személy használja, a székelyes csángó nyelvjárással keverten pedig további 10-13 000 fő. 

Szókincse a középkori nyelvi formákat máig őrzi. Ugyanakkor a román nyelvből is számos jövevényszót vett át. Beszédük azért érthető nehezen még a románul tudó magyarok számára is, mert nagyszámban használnak archaizmusokat vagy sajátos csángó (nem román eredetű) szavakat, például filjesz (nyúl), hét(mikor), ahét (amikor, régen), bücsü (becsület), csúkmony (tojás), eszüdni (hozzáérteni), jü (ő), külpis, külbécs (csiga) stb. Kiejtés: Jellemző rá az „s” hangnak a sajátos realizációja („sziszegő beszéd”). Mindemellett a sziszegő „s” és az „sz” külön hangértékkel bír. Másik jellegzetesség a „dzs” fonéma gyakorisága (dzsermek – gyermek, dzsió – dió, medzs – megy).

• székelyes moldvai csángó nyelvjárás

A székelyes csángó nyelvjárás a háromszéki és a csíkszéki székely nyelvjárással mutat közeli rokonságot, annyi különbséggel, hogy hiányoznak belőle anyelvújítás utáni szavak, és nagyobb arányban fordulnak elő a román kölcsönzések. A moldvai csángók többsége (kb. 40 000 ember) ezt a nyelvjárást használja.