Üdvözlet Mindenkinek!
Egy kis információval szeretnék élni egy gumiszervíz megbízhatóságáról, szavahihetőségéről főként szem előtt tartva azt a tényt, hoy sokunk most fogja átcserélni nyári kerekeit télire.
4 éven keresztül hordtam az autómat Győrben a Levendula utca 33 szám alatt található gumi és gyorsszervízbe. A szervízt üzemeltető illető általában normális volt, állta a szavát (nevezzük Krisztiánnak).
Mint utólag kiderült sajnos náluk tároltam be az autóm téli kerekeit (persze se számla, se papír, ami az én hibám) amit 1 hónapja próbálok visszaszerezni. A tulaj sok kamu dumát felsorakoztatott, mellyel meggyőződhettem színész teljesítményéről és kreativitásáról. Sajnos 10 előre megbeszélt időpont után sem sikerült a gumikat megkapni, bár időközben kiderült, hogy valószínűleg "elkeverték" valahová, így inkább ad gy másik szettet. Ez sem lett volna ellenemre, gondolván, így legalább pénzemhez jutok.
Természetesen ez sem vezetett eredményre, mert hirtelen minden egyes beszállítója késni kezdett. Ezek után maradtunk abban, hogy pénzben kártalanít melynek épp ma lett volna a határideje. Természetesen ezzel sem jutottunk előbbre, így szükséges lesz megtennem az összes olyan procedúrát, mellyel el tudom tántorítani attól, hogy másokkal is ezt tegye.
Összefoglalva, én arra bíztatok mindenkit, hogy messziről kerülje ezt a céget (Győr, Levendula utca 33 - Gumi és gyorsszervíz)
Üdv