Ez volt már? :::

Egy román újságíró szerint példát kell venniük a magyarokról

Román újságíró mutatta ki szolidaritását a székelyekkel a Székelyek Nagy Menetelése alkalmából. Ștefan Ciocan, a Glasul Hunedoarei (Vajdahunyad hangja) munkatársa szerint a magyarok feladták a leckét a románoknak.

Az autonómiájuk több embert vonz, mint a mi relikviáink. Több mint százezer ember alkotott, ötvenvalahány kilométeres élőláncot; számadatok, tények, melyeket akár tetszik, akár nem, figyelembe kell vennünk. Ezek jelentik azoknak az embereknek, Románia állampolgárainak a számát, akik Székelyföld autonómiáját támogatják.

Hazafiságból és összefogásból a magyarok ismét feladták a leckét nekünk. Nem egyszerű feladat ekkora tömeget összegyűjteni egy cél köré.

A tavalyi megatüntetéseken, melyek a Boc és az Ungureanu kabinetek bukásához vezettek, országszerte három-, négyezer ember vett részt, még a Szociálliberális Unió legnagyobb kampánygyűléseire is alig tudtak nyolcezer embert mozgósítani az egész országból. A manapság oly trendi környezetvédelmi tüntetéseken is a Kovászna megyében felvonult emberek kevesebb mint tíz százaléka vesz részt. Hasonlítsák össze a Szent Paraschiva vagy a Szent Demeter relikviája, illetve szentélye előtt kígyózó két-három kilométeres sorokat, a több mint 50 km hosszú kovásznai élőlánccal.

Ezeket az összehasonlításokat annak az érvnek az alátámasztásaként soroltam fel, hogy nem játszadozhatunk a székelyekkel és abbeli vágyaikkal, hogy elérjék a székely területi autonómia létrejöttét. Egy ilyen szervezőképességgel rendelkező etnikumot nem lehet ignorálni. Továbbá, az üzenetüket nem lehet félremagyarázni és kizárólag nacionalista szemszögből értelmezni. Amikor közigazgatási autonómiáról beszélünk, hiszem, hogy a székelyek egyes elveit az egész ország területén alkalmazni kellene. Nehogy azt gondoljuk, hogy a székely vezetőknek az a szándékuk, hogy kerekekre helyezzék Kovászna, Hargita és Maros megyéket, és a Pannon-síkságig gurítsák.

Alapvető dolgokat akarnak. Azt szeretnék, hogy saját portájukon ők legyenek az urak. Hogy saját érdekeiben ők, és ne a bukaresti bárók döntsenek, hogy szabadon rendelkezhessenek és gazdálkodhassanak erőforrásaikkal, hogy ne nekik kelljen eltartaniuk a szociális segélyben részesülő teleormani vagy a vászlói polgárokat. Az adókból és illetékekből befolyó pénzeket a helyi közösség javára fordíthassák.

Úgy gondolom, követeléseik ésszerűek, és nem értem, miért nem kérjük mindannyian, erdélyiek, bánságiak, dobruzsaiak, moldovaiak, oltyánok, munténiaiak, bukovinaiak ugyanezt? Mi a rossz abban, ha egy adott pillanatban a hagyományai és kulturális értékei által összekötött közösség a központtól való függetlenséget óhajtja.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzetben Bukarest sokat veszítene, hisz nem a pártbárók és a pártklientúra érdekei szerint oszthatná szét a közpénzeket. A régiók maguk határoznák meg prioritásaikat. Az emberek jobban képviselve lennének, a politika és üzlet összefonódása sokkal átláthatóbb lenne.

Így szemlélve a dolgokat el kell ismerjük, hogy a székelyek nem valami nyomorult szeparatisták, akik ki akarnak tépni egy darabot az ország „szent testéből", inkább avantgardisták, akik jóval a környezetvédők és relikvia-csókolgatók előtt megértették a regionális autonómia előnyeit.

Ștefan Ciocan, Glasul Hunedoarei (Vajdahunyad hangja)
Fordította: Kerekes György, vhegy.com