2013. október 30., szerda - Évközi 30. hét - szerda
Róm 8,26-30
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint. Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.
Lk 13,22-30
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: »Uram! Nyisd ki nekünk!« Ő ezt feleli majd nektek: »Nem tudom, honnan valók vagytok.« Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: »Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.« Ő erre azt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!« Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Az Úr Jézus szavaiból kiviláglik, hogy kapcsolatunk ővele lehet annyira külsődleges és felszínes, hogy teljesen hiábavaló lesz hivatkoznunk rá az utolsó napon. A szív nélküli ismeret, a közösségvállalás nélküli együttlét a mi Urunkkal semmit sem ér.
A Szentlecke mutat rá arra a gyöngeségre, amely első pillantásra csupán jámbor lelkek túlzott önkritikájának tűnhet, valójában azonban az Istennel, Jézus Krisztussal való igazi üdvösségre vezető kapcsolatunk legfőbb akadálya: nem tudunk imádkozni. Nem a szavakat nem találjuk – azok önmagukban úgysem volnának elegendők, hiszen az Úr maga figyelmeztet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram! Uram!«” –, hanem többnyire azt az alapállást nem sikerül felvennünk, ami a hiteles és gyümölcsöző imádsághoz szükséges. Bűnre való hajlamunk gyökere éppen abban van, hogy képtelenek vagyunk megmaradni és kitartani az imádságban, az Úrra való figyelésben.
Az első lépés tehát, hogy ezt a nagy gyöngeséget elismerjük magunkban. A második, ami nagyon fontos, hogy megtanuljunk vágyakozni Isten után, úgy, ahogy a zsoltáros mondja: „Téged szomjazik az én lelkem, utánad sóvárog az én testem a puszta és úttalan és víz nélküli földön.” Ez a vágy már maga is Isten ajándéka bennünk, s ha esetleg nem tapasztaljuk magunkban, akkor legalább annak vágyát igyekezzünk feléleszteni, hogy tudjunk vágyakozni, s kérjük Istent, hogy ő adja szívünkbe az igazi vágyakozást. Az imádság ezen a szinten nem érzelem vagy hangulat kérdése, hanem szándéké és elhatározásé. Az imádság olyan, mint egy kiapadhatatlan vizű forrás, melyből azonban csak akkor tudunk meríteni, ha a mélybe ásunk, és felhozzuk a felszínre. Ha leásunk vágyaink mélyére, és akarunk vágyakozni, nem az imádságra, hanem magára az Úrra, segítségünkre siet a Lélek, és javunkra fordítja gyöngeségünket: ő maga lesz az imádság bennünk. Ő vezet el a teljes megismerésre és az Istennel való közösségre, mert ő maga a közösség, az Isten szeretete.
http://barsitelekmm.blogspot.hu/
