ősz ebadta Creative Commons License 2013.10.22 0 0 1895

-"Juhász Oszkár, jobbikos gyöngyöspatai polgármester tavaly november 28-án késő este jelentette be a rendőrségen, hogy miután kilépett a hivatalból, valaki két lövést adott le rá. A rendőrség nyomozást indított, és arra a megállapításra jutott, hogy a merénylet valójában nem történhetett meg. A határozatban az olvasható: Juhász Oszkárra az általa megadott helyen és időben lőfegyverből célzott lövést nem adtak le, sérelmére az eljárás megindításának alapjául szolgáló emberölési kísérlet bűntettét nem követték el - írta a lap. A dokumentum szerint a polgármester egy beállított, megrendezett helyszínnel próbálta meg annak a látszatát kelteni, hogy bűncselekmény sértettjévé vált. 

A Magyar Nemzetnek a polgármester határozottan cáfolta, hogy megrendezte volna a merényletet, és úgy fogalmazott: ma ebben az országban jobbikosként bármit el lehet szenvedni.

A lapnak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: eljárás indulhat a polgármester ellen a hatóság félrevezetése miatt, és várható, hogy a nyomozati költségeket, mintegy félmillió forintot is megtéríttetik vele."-

 

Erre gondoltál ugye?

Előzmény: mzsm harcban (1894)