Nagy Imre igen elmismert alakja lehetett a szovjet vezetésnek.
Viszont nem féltételezem, hogy szabadkőművesek voltak, mer a nem élő tagok névsora nem titkos és nyilvánosságra hozható.
Én még nem láttam ilyet. /Kellene egy link /
Linkkel nem szolgálhatok, de az események logikájától nem idegen a szabadkőműves szál.
Nagy Imrét magyaros, bajuszos arckaraktere és nem mellesleg keresztény vallása tette alkalmassá az ördög ügyvédjének szerepére. Őt jelölik ki a bolsevista szabadkőműves páholy hivatalos ellenzékének. Ez azzal a feladattal járt, hogy a pártpáholy hatalomra jutása idején a bolsevista kormányzat politikáját - rendkívül árnyaltan - esetenként bírálja. Az ilyen magatartás felébreszti és magára vonja a sanyargatott lakosság szimpátiáját. Ezt elsegítendő, látszólag félre is állítják, majd ismét a hatalomba vonják. Különösen nagy szükség van ilyen emberre hatalmi krízis idején. Könnyen meg lehet játszani egy praktikus kormányválságot.
A nép észre sem veszi, hogy az általa akkor már követelt, korábban mellőzött kommunista vezető tulajdonképpen a bolsevista hatalmat menti át békésebb időkre. Vagyis ez az "ördög ügyvédje" nem más, mint a kommunizmus biztonsági szelepe. Ez a mesterséges pártellenzék tulajdonképpen minden kommunista pártban ki van jelölve. Elég, ha csak a lengyel Gomulkát, vagy a csehszlovák Husakot említjük, akiket szükség esetén ugyancsak előhúztak a talonból.
Ez a kétsíkú módszer jellemző a világ láthatatlan szabadkőműves központjának működésére is, éppen ezért eredetét is ott kell keresni. Ennek jegyében alakították ki a második világháború utáni úgynevezett "hidegháborút", amely a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió legfelső vezetése között, egymás útszéli ócsárlása ellenére sohasem létezett. A két hatalom második világháború érdekében megkötött szövetségi viszonya, amelynek gyökere az 1933/34. évi Roosevelt- Litvinov szerződésig, vagyis a Szovjetunió-Amerika által történt diplomáciai elismeréséig nyúlik vissza. Ebből a láthatatlan központból irányították mind a kapitalista, mind pedig a szocialistának nevezett államkapitalista gazdaság mechanizmusát, csakúgy mint politikai ideológiáját. Ezek a láthatatlan agyak tervezték meg egyfelől Eisenhower elnök "rab népek felszabadítási doktrínáját", másfelől az 1956-os magyar szabadságharc szovjet vérbefojtásának menetrendjét.