A rendszerváltás óta van az a probléma, melyek az előző rendszerből áthozott nézetek (reloaded) formában határozták meg 2010-ig az országot. Az igazi rendszerváltás akkor lett volna igazi, ha nem csak pontokban demokrácia hanem teljes egészében. Persze azok a politikai tömörülések nem tevékenykedhettek volna ilyen szinten, ha nincs olyan szintű társadalmi támogatottsága ami bejuttat egy kommunista jogutód pártot.
Ahhoz, hogy a rendszerváltás ne csak pontokban legyen demokrácia először is az kellett volna, hogy az akkori rendszerváltók szakítsanak az előző rezsim hazugságaival és a nemzet elé állva elmondják, hogy mi történik.
Ha a rendszerváltás menetében fostak ettől, akkor legalább akkor kellett volna tiszta lapot nyitni, amikor az MDF vagy az adott párt hatalomra került.
E helyett Antall sunyi módon a "nép" képébe vágta, hogy " teccettek volna forradalmat csinálni".
A "nép" pedig beszopta!
Pedig forradalmat akkor kell csinálni, ha forradalmi helyzet van. Nos akkor nem volt forradalmi helyzet, helyette viszont más volt a helyzet.
"Bartha Ferenc,a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MSZMP KB 1989 május 8.-i ülésén elhangzott felszólalása szerint a külföldi finanszírozók attól tették függővé további finanszírozási készségüket, hogy békésre sikeredjék az átmenet, aminek végkifejlete a „szélesebb népi támogatást élvező kormány”.
Ez a népszerűbb (akkor még nagykoalíciós keretben eltervezett) kormány, a jegybanki várakozás szerint, képes határozottabban és gyorsabban cselekedni”. Azaz képes lett volna meghozni azokat a népszerűtlen intézkedéseket, amelyek a nyugati hitelezők elvárásai között szerepelnek.
(Mindez burkoltan már az új rendszer alapvonását is tartalmazta: a mindenkori kormány népszerűségét felőrlő megszorító intézkedések következtében nem az egész [adósságfüggő] rendszer bukik, hanem csak és kizárólag az éppen hatalmon lévő választott” kormány )"
http://www.esszencia.hu/Media/elitek_adossag.pdf
Röviden ezt azt jelenti, hogy az 1989-es rendszerváltást nem a nép csinálta, mégcsak nem is a rendszerváltók, az kívülről és felülről előre eltervezett volt, amihez a rendszerváltók ( minimum az akkori pártvezérek) a nevüket adták és segítségükkel sikerült átverni a magyar nemzet egészét.
Persze mondhatnánk, hogy azok a rendszerváltó pártvezérek, akik akkor a párttitkár apuka és anyuka beosztásának az előnyeit élvezték jót akartak, mert felismerték a rendszer antidemokratikus jellegét, ezért a NÉP érdekében elfogadták, ( mert elfogadták!!) a nyugati hitelezők diktátumait.
De nem mondhatjuk, mert mire is vállalkoztak - előre tudottan, előre eltervezetten - ezek a vezérek?
Hogy a nyugati hitelezők által megkövetelt " a mindenkori kormány népszerűségét is felörlő" megszorításokat hajtanak végre, magyarul a Kádár éra politikai diktatúráját gazdasági diktatúrára váltják.
A politikai nézetek megváltoztatását akkor senki nem vállalta, nem is vállalhatta volna, mert az új pártvezérek nézetei teljesen megegyeztek az akkori legkeményebb komcsi nézetekkel, hiszen a család abból élt! Soros Gyuri bácsi által finanszírozott tanulmányok ( jé, honnan tudta, hogy kit kell taníttatni??) is a neoliberális gazdaságpolitika elsajátításra vonatkoztak, mert a külföldi finanszírozókat nem érdekelte, hogy kifosztásra ítélt nemzet milyen ideológiai alapokon áll.
Amikor a Zétényi Takács féle lusztrációs törvényt beterjesztették, azt a Fidesz sem szavazta meg!
Felvállalták, hogy békés lesz az átmenet! Tartották magukat hozzá!
Egyébként is mit ért volna a külföldi finanszírozó egy polgárháborúban nagyrészt felrobbantott vagyontömeggel?
Azért adódott probléma bőven, mert azt elfelejtették közölni a tisztalelkű pártvezérek, hogy a kommunizmusból a kapitalizmus legdurvább, legaljasabb formájába a neoliberalista globalizációba vezetik a nemzetüket, így, ha problémák akadtak elkezdtek visszamutogatni. Előbb csak a gazdasági nehézségekre, az idétlen szocialista gazdálkodásra hivatkoztak, majd elkezdték hergelni a népet a " kommunisták" ellen, hiszen azoknak köszönhető minden rossz és nem a titkos és aljas megállapodásuknak.
A nép nyeli mint kacsa niokedlit, pedig mitől kommunista is a kommunista?
Attól, hogy a Fidesz elnevezésű népnemzeti neolib népnyúzók helyett a Maszop nevű baloldalinak kikiáltott neolib népnyúzókra szavaz?