hargitai57 Creative Commons License 2013.10.17 0 0 259

  "a vád szerint az 1956-os forradalom után Biszku Béla szavazati és döntési joggal felruházott tagja volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságnak. Ez a testület hozta létre a „karhatalmat”, mint fegyveres alakulatot, amelynek vezető testületét, a Katonai Tanácsot közvetlenül irányította is.

A karhatalmi alakulatok aztán embereket is öltek az általuk leadott sortüzek során. A vádiratban megemlítik az 1956. december 6-i, Nyugati pályaudvarnál történt sortüzet, illetve az 1956. december 8-i salgótarjáni sörtüzet. Emellett 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron „ellenforradalmár-gyanús” személyeknél tartottak házkutatásokat, köztük az MTA három kutatójánál. Őket le is tartoztatták, és órákon keresztül verték; egyikük csak több hét alatt gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Biszku 1957. április 9-én hivatalos jelentést kapott a bűncselekményről, de nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, hanem az ügy iratait irattározni rendelte."

Előzmény: Törölt nick (256)