Glavingojn Creative Commons License 2013.10.16 0 0 155

A regionális hírportál szerzője a szentgotthárdi Móra Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjteményét lapozgatta, amikor kezébe kerültek az egykori Szentgotthárd c. városi újság 1989-es évfolyamának bekötött példányai.

A lapra igen komoly ideológia nyomás volt jellemző, ilyen lapban élmény publikálni, hisz a puhulás éveinek vezércikkei is az MSZMP-ről, a Hazafias Népfrontról szóltak, bemutatkozott a munkásőrség, interjú volt a párt városi első titkárával.

 

A 2. évfolyam 3. számában egy roppant érdekfeszítő írás, a "Diákmozgalom a gimiben" címmel. Az írás a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium diákmozgalmi helyzetét értékeli, gondolatmenete valóban előremutató, hiszen a jogállam kialakítását, a "demokratizmusra nevelést" említi a bevezetőben.

Később megfogalmazza, hogy miközben a KISZ válságba került, az örömteli hír, hogy iskolai KISZ-szervezet jelentősége nem csökkent (hála remek KISZ-titkára kommunizmusba vetett hitének). Beszámol az 1988. novemberi Országos KISZ Értekezleten (OKÉ) történtekről, ahol szigorították a belépés feltételeit. Üdvözli, hogy az OKÉ nagyobb szabadságot ad a helyi alapszervezeteknek, és bemutatja az Iskolai KISZ Bizottság programját. Ez utóbbi alapvetően a középiskolás fiatalok igényeire épül a diákszínpadtól az iskolarádióig, de megemlíti a "Ki tud többet a Szovjetunióról" vetélkedőt, az érdekképviselet eredményessége érdekében a tantestülettel és a gimnázium (MSZMP) pártalapszervezetével való együttműködést is.

 

No ki, no ki, no ki… írhatta ezt a cikket??? No ki, no ki, no ki lehet ez az elszánt KISZ-titkár?

A cikket Rogán Antal, az iskolai KISZ-titkár írta alá. Rogán Körmenden született, majd a szintén Vas megyei Szakonyfaluban nőtt fel és a szentgotthárdi gimnáziumban járt.

 

Azt nem is kell említeni, hogy erről a kitérőről elfeledkezett a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.

Előzmény: vermont11 (144)