Képzeljétek, ma fortepanoztunk drága édesapámmal. Nekifogtunk azonosítani a régi diákat, ami jó móka, amíg olyasmiről van szó, amire én is emlékszem, mert ott voltam, és mondjuk idősebb voltam hat-két évesnél. Ámde, tessenek elképzelni olyan dobozokat, amelyekben igen szép tájképek vannak felvidéki városokkal (a gótikából, meg a helyenként feltűnő boltfeliratokból gondolom), én pedig a tekercs elején négyévesen, biciklin vagyok látható, amint sírok, mert otthagynak letétbe valami távoli ismerősnél.

Kénytelen voltam apukának elmagyarázni, kicsoda Lajlasz, és miért örülne nagyon ezeknek a tekercseknek. :-)

A jó hír, hogy nagyon komolyan fontolóra vette a családi képtár megosztását a Fortepanon. És még nem értünk el a Duna-deltához, meg a hatvanas évekbeli Földközi-tengeri úthoz...