Azért nem lett mert Sztálin így döntött.
http://hvg.hu/velemeny/20110526_sebok_horthy_deportalas
"
Sztálin Horthyt egy új kelet-európai sakkjátszma egyik figurájaként akarta felhasználni. Egyrészt tekintettel volt a feszült magyar belpolitikai helyzetre, a kommunisták harcára a hatalomért (ezért Horthy magyarországi perbe fogása szóba sem kerülhetett), másrészt Horthy felelősségének „bagatellizálásával” Titót akarta gyengíteni. Egyes történészek szerint Sztálin döntésében szerepet játszott az az aggodalom is, hogy egy Horthy-ellenes per túlzottan megerősítheti Titót a balkáni térségben. Sztálin Horthyval kapcsolatosan mindig csak kiugrási kísérletét, valamint fegyverszüneti kezdeményezését hangsúlyozta, s egyéb cselekedeteiről, illetve az ezekkel kapcsolatos felelősségéről rendre „megfeledkezett”.
"
"
Horthyt, nürnbergi elengedése után, az európai politikai szalon kivetetette a tagjai közül. Leveleire nem válaszoltak, tárgyalni nem akartak vele, s mint azt a korabeli magyar lapok is megírták, 1948 elején elutasították bajor állampolgársági kérelmét. Hiába kért letelepedési engedélyt az Egyesült Államokban, Bajorországban, Svájcban, sőt az utóbbiban persona non grata-nak nyilvánították. Ezek után a család – nem utolsósorban Horthy feleségének megromlott egészségi állapota miatt – 1948 decemberében Salazar Portugáliájába költözött, ahol a kormány vendégszeretetének köszönhetően, Escorilban biztosítottak számukra lakhelyet.
Megélhetésükről – a közhiedelemmel szemben – nem a megmentett zsidóság képviselői, hanem az úgynevezett Horthy-alap gondoskodott, amelyet Apponyi Madeleine hozott létre, s befizetői között volt John F. Montgomery, volt amerikai nagykövet, Pátyi László, Horthy ügyvédje és Chorin Ferenc."